Labda's story

Where is that point…

..when someone realizes in time that having a dog could be expensive and it could be fatigue some times. That a dog needs attention, needs care?

Because there is a time that someone could expend on his dog financially, mentally and physically in order to take care of the dog as a good owner, a ‘good master’. When the dog is not tied (because of escaping), it is fed, it is vaccinated, and it is brought to the vet in case of illness. Because illness does not select. It reaches the child and the old too.

It reached Labda too - the 13 years-old vizsla mother – not only reached her, but attacked her many times.

A kind animal lover called our attention to Labda and asked us to help the dog if we could, although Labda had an owner but he did not pay attention to his four-legged friend at all for some reason.

That time all we knew about Labda that she was extremely thin and bone and that one of her eyes was in disastrous condition. The owners were ready to renounce Labda for the benefit of our Association. So we went to rescue Labda on 24^th May 2012. We were ready for the worst things and for a heavy match. Labda lived with her 6 years old daughter, who we would have liked to rescue too, because according what we were told the family was not able - financially or morally - to having dogs at all.

It is said that human fantasy sometimes outperforms reality. In this case it was the opposite of that: reality went beyond our previous conceptions.

At our arrival, two wildly wagging vizsla welcomed us. Firstly we could not recognise which of them is Labda because of the darkness.

Reaching the light one of the most horrifying picture of my life awaited for me. The right eye of Labda was actually a bloody thing bulging from her eyehole frightfully.

I forced myself to stay calm and we signed the papers of taking Labda into our care. Then we started to talk about the other vizsla:

It was an unnecessary chatting:
-‘She is not mine, I will tell the owner to call you later.’ – they said.
-‘I do not think that you are able to take care of the dog. Because of inadequate treatment official proceedings could be held against of you.’ – I said.

This time they ‘won’. The other vizsla stayed there, we could not save her so far. But we do not give up. While we were there, in the house of this family, someone was shouting inside of me ‘WHY? WHY should they wait for this? Why do not ask for help in time? Why does someone have a dog if he is not able to take care of it carefully? Why and why?

Labda urgently needed medical care, treatment and observation. Therefore we took her immediately to a veterinary hospital. She is going to spend a long time there, because of her weight (she is only 20 kilograms), her inflamed ears, the strange tumescence on her body, her eye, which is going to be operated and she won’t be able to see with it anymore, the belly lymphatic glands that are the multiple of the normal size, her huge spleen, and this is not the end...

Labda is going to have several medical examinations, from which everything could come to light.

The medical treatments, her operation and optimizing of her general condition are going to cost a fortune. We will be very grateful if you could get your forces together again, as usual, when there is a big problem, no matter whether it is a puppy or an older one, a mix or a pure-breed. If you could donate the recovery of Labda with some forints, you do a lot! Because without your help it cannot manage!

Bank account:
Futrinka Egyesület
SWIFT: OKHBHUHB
IBAN: HU94 1040 4089 4957 5251 5756 1000

Please make a note at your transfer: VIZSLA


You could donate to our dogs using PAYPAL on the following link: (click on the orange DONATE button)

 

About the future of Labda we could only tell you one good and certain thing: There is a place Labda can go to, there is a place where she is awaited after the hospital. She needs to become stronger. Please, keep your fingers crossed for Labda and donate for her.

Thank you very much.


============
News:


03. July

Sometimes I simply could not write down my thoughts...Today is such a day, there is chaos everywhere. I try to hide fright and sadness, I must hide my feelings, I don't want her to feel them.
Labda didn't eat at all on Sunday, and only drink a bit (using gentle violence). We thought that this is because of the heat days. She was lying in the cold living room all day long, resting. Then came the black diarrhoea in the evening....Our first thoughts was blood, digested blood.
We went to the hospital on Monday and the vet said us that the melena caused the blooding of the digestive system. And the melena could have created from the tumour. And we all know that Labda has several tumours. L

The following sentence has been on my mind since yesterday: “Where is that point?”
I really don’t know. There are medical examinations, but who decides what to do and what is the best for her? She is 13 years old and her general condition is a tragedy, therefore we wouldn’t like to make treatments and examination which are made during anesthesia.

„Where is that point? Where it is?”
She will never be the same again, she will never be healthy. We only would like her to become better, to spend her retired days with us happily. But now I do not know if she could get these things. I feel that despites our best we are not able to overwrite her faith, if we have faith at all.

We try to do everything in order to Labda feels herself better. Yesterday she got infusion treatments. She is going to get today and tomorrow too. And we try to think about only the present. Thinking about the good feeling that she is with us.

22 June

Labda also feels that rainy weather, and sleeps a lot. Besides this the feeding-process is set: for breakfast she eats only a little, but for dinner she eats her whole portion. Naturally she gets the chicken meat next to the dog food J

She smiles for the world more and more, and she uses her right back leg more than used to, therefore her walk is more stable. (We would like to take her swim a bit sometimes. Maybe it helps for her atrophied muscles. But we will ask the vet about this action.)

So, she is growing fat, smiling, make herself celebrated like a real, normal vizsla. :)

17 June

One day is better, than the other is worse. One day she eats... then on the other she doesn’t. Tomorrow the sutures will be removed and we will get to know more about her health.
Labda spends long hours in the garden with us, she likes sleeping outdoor. Sometimes she drinks, goes and comes, then falls, we help her.
She is like an old lady, spends her days, she knows nobody, knows nothing, but she is smiling and happy.
We give her the vitamins, her medicines, and vitamin B complex (in order to have a better appetite)
Every day is a gift for us because we have her, for her to live happily. Please keep your fingers crossed for Labda that she could spend more and more days happily with us!

14 June

Fortunately Labda has eaten. :) We were very anxious last day when she didn’t want to eat (and in the evening she was trembling and she was cold).
So we started to give her Vetri DMG and Mirzaten (increasing appetite) medicines. The result could be already seen: she ate her breakfast.
It is only me who has to stop this impatient and worried attitude…

12 June

I was about to start worrying about Labda, because she had seemed to be very passive than usual, when she started to play with me! :)
She was worming on the sofa and murmuring while playing mouth-karate with my hands!
Then we took a walk in the rainy wood, she enjoyed it very much. Now she is ont he couch and snoring. She is a real angel.

10 June
Labda arrived to her new home: a detached house with a huge garden. Her first thing to do was a long sleep then she started her journey of discovery. It is very difficult for her to cope with the new things, the new home because she is almost totally blind and deaf. But she doesn't give up! She comes and goes, bumps things, then bypass them. She got accomodation in the living room, in the garden she could only wander in leash. She went with her new pack to a short short walk in the woods, she was stomping it like a real hero and she proved it again that the adaptability of dogs are wonderful: although she nearly blind and deaf, she followed the signs of her leash and walked safely.
In the evening she ate her special turbo food (with a little chicken soup), then as every good vizsla found the couch :) Although it is a fact that the health of Labda is equal to zero, but she is HAPPY. She has got no pain. she is not dissatisfied, she loves to eat, loves to walk, loves stroke (while she is murmuring of course like good vizslas).  We do not need to feel sorry for Labda, we need to learn from her. Learn patience, deceleration, adaptation and resumption.
Hereby we wish Labda happiness, and more time living with us, living with her new and  loving family!

28 May

New report about our Labda's condition: her eye is cleaned every day. It is a very painful area, therefore this procedure is made during narcotism. She can hear a bit, so far her ears are treated by ear drops. The inflammation is chronic, and assumed to be allergic. The most of the problems are awating for Labda. We are waiting for the result of the samples sent to cytological examination. She gets immune strengthening and roborating medicines. Her appetite is changing, but she hasn't got fever fortunately. 

Keep your fingers crossed for her please.

26 May

Labda had a surgery yesterday: her right eye had to be removed. The doctors did not want her to sleep too long, so her ears weren't operated yet. Labda is OK, she seems to be housebroken, as she always pees during the short, careful walks. Some of our volunteers visit her regularly at the hospital.

Wo ist die Grenze? - die Geschichte von Labda

Eine Tierfreundin hat uns auf Labda aufmerksam gemacht, mit der Bitte Labda zu retten, weil sein Besitzer sie total vernachlässigt hat.
Am Anfang wussten wir nur so viel: sie ist sehr dünn und ein Auge ist im schlimmen Zustand.
Da der Besitzer sich bereit erklärt hat die Hündin abzugeben, haben wir gestern  abend den Besitzer besucht.
Wir haben uns auf das Schlimmste vorbereitet......
Aber die Realität war noch schlimmer. Als wir ankamen, hatten uns zwei Vizslas begrüßt: Labda (13 Jahre) und ihre 6 jährige Tochter.
Im Dunkeln haben wir erst nicht gewusst welche von diesen beiden  Labda ist?
Als wir ans Licht kamen, sahen wir Labdas wahren Zustand: das rechte Auge war nur ein roter Geschwulst.
Ich habe versucht mich zu beruhigen.....
Als der Besitzer die notwendigen Dokumente unterschrieben hatte, habe ich nach der zweiten Hündin gefragt.

Leider umsonst......Die Tochter von Labda musste bleiben, wir konnten sie nicht retten.
Aber wir geben nicht auf!!
Gestern abend fragten wir uns wieder: WARUM? Warum halten Menschen Hunde, die dafür nicht geeignet sind? Warum holen sie sich keine Hilfe?
Labda braucht jetzt dringend ärztliche Behandlung! Wir haben sie sofort zum Tierarzt gebracht. Sie musste dort auch übernachten.
Sie wiegt nur 20 kg, ihre Ohren sind entzündet, auf ihren Körper sind mehrere Schwellungen (Knoten?), ihre Lymphknoten (im Bauch) und ihre Milz sind sehr groß.
Es müssen noch mehrere Untersuchungen gemacht werden.
Die  Untersuchungen, die Behandlung, die  Medikamente werden sehr, sehr teuer sein.
Deshalb bitten wir Euch Geld zu spenden. Wir freuen uns über jede Spende sehr.
Ohne Euch können wir sie nicht retten!!


Bank account:
Futrinka Egyesület
SWIFT: OKHBHUHB
IBAN: HU94 1040 4089 4957 5251 5756 1000
(Kommentar: "VIZSLA")

PayPal Donation link:

DANKE!!!
-----------------------------------------------------------------------------
Neuigkeiten über Labda, der alten ungarischen Vizslahündin!

11. Juli 

Wir haben sie losgelassen…

Bis gestern Abend wussten wir nicht ganz, wo die Grenze ist…“Was möchte sie? Möchte sie noch leben oder sie verabschiedet sich schon? Möchte sie noch, dass wir ihr helfen, oder ist das auch nur Leiden für sie?“

Wir wussten nicht, was in ihrem Kopf steckt, bis gestern Abend konnten wir es nicht entscheiden, ob ihr Körper es noch ertragen würde. Ob sie sich noch so erholen könnte, dass sie wieder selbstständig isst und trinkt, ob sie uns noch erkennen würde, wenn wir sie streicheln, ob sie mit uns noch auf eigenen Füßen in den Garten kommt, ob sie noch ihren Schwanz wedelt, ob sie noch in die Luft schnüffelt, wenn wir an ihr vorbeigehen.

Seit 10 Tagen lag sie nur da, die Infusion tropfte täglich, sie aß nicht, sie trank nicht, und langsam war sie gar nicht mehr unter uns. Sie schlief nur. Manchmal ist es uns gelungen, dass sie einige Milliliter püriertes Essen herunterschluckt. Später wollte das auch nicht mehr. Sie hatte vielleicht bis gestern keine großen Schmerzen…vielleicht, hoffen wir…

Am Abend fing sie an laut zu stöhnen, ihr ganzer Körper war angespannt und sie entleerte sich weinend frisches und verdautes Blut. Wir saßen neben ihr und haben sie sauber gemacht und es war uns klar, dass hier die Grenze ist. Wir können ihr nicht antun, dass wir sie nicht loslassen, wir können sie nicht in diesem Zustand leiden lassen.

Als wir sie gestern gesehen haben, sind alle unsere Fragen verschwunden, unser Widerstand ist vergangen, und alle unsere Hoffnungen waren wie weggeblasen. Wir haben die Grenze gesehen, wir mussten sie nicht mehr suchen, wo sie ist.

Heute Abend wären wir mit ihr zum Tierarzt gegangen, sie wäre auch noch jetzt mit uns, wenn….wenn sie in der Nacht nicht laut geweint hätte, wenn sie vor Schmerz mit ihren Beinen nicht gezappelt hätte…

Wir mussten sie früher loslassen, wir konnten ihr nur noch so helfen. Wir waren mit ihr und sie wird immer mit uns bleiben.

Wo ist die Grenze? Labda hat schon mehrmals in ihrem Leben diese Grenze überschreitet. Wir haben sie am Abend, am 23. Mai in einem Zustand kennen gelernt, der nicht mehr umkehrbar war. Damals haben wir einen Hund im schrecklichen Zustand mitgenommen. Wir haben sie im Krankenhaus oft besucht, wir wollten sie so früh wie möglich nach Hause bringen, damit sie glücklich lebt, solange sie noch kann. Wir konnten noch einander einen Monat gegeben und dafür sind wir sehr dankbar. Heute Morgen ist sie als unser Hund eingeschlafen.

Wir werden uns nicht an die Labda erinnern, die wir am 23. Mai kennen gelernt haben. Wir werden uns nicht an ihr blindes Auge erinnern oder daran, dass sie nicht mehr aufstehen und leben konnte.

Die Labda bleibt in unseren Herzen, die zwar stolpernd, aber mit Freunde auf dem Waldweg mit uns spazierte, die gern mit den anderen in der Sonne lag, die als alte Tantchen manchmal während dem Essen vergessen hat, was sie mit dem Essen machen soll, aber dann ist es ihr wieder eingefallen und hat schön weiter gegessen, die mit einem gutmütigen Lächeln auf dem Schnäuzchen schnüffelte, als sie die Welpen um sich herum finden versuchte, und als sie einen gefunden hat war ihr Lächeln noch größer geworden.

Das Bild des lächelnden und ein wenig zerstreuten Vizsla-Tantchens bleibt hier mit uns, als Erinnerung.

Wir sind dafür sehr dankbar und wir würden auch jetzt nicht anders handeln. Wir würden sie auch jetzt nach Hause bringen, obwohl es unheilbar wehtun kann, den geliebten Hund loszulassen. Ruhe in Frieden meine liebe Labda…


03. Juli

„Es kommt vor, dass ich meine Gedanken nicht richtig ausdrücken und niederschreiben kann. Der heutige Tag ist wieder so einer, es geht nicht, ich habe nur Chaos im Kopf. Ich versuche Erschrockenheit und Traurigkeit vor ihr zu verbergen, ich muss sie verbergen, damit sie sie nicht fühlen kann.

Labda hat am Sonntag überhaupt nicht gegessen und getrunken hat sie auch nur deswegen, weil wir es wollten. Die Hitze ist dafür verantwortlich, dachten wir. Den ganzen Tag war sie im Wohnzimmer (die Rollos unten, im Zimmer war viel kühler als draußen), sie lag da, ruhte sich aus und ermattete…Und am Abend: schwarzer Durchfall. Unser erster Gedanke war das verdaute Blut. Am Montag haben wir sie zum Tierarzt gebracht, wo der Arzt uns erklärt hat, dass der Grund der Maläne eine Blutung im Verdauungsapparat ist. Diese können auch die Tumoren verursachen. Labda hat davon leider mehr als genug… :(

Seit gestern habe ich nur einen Satz im Kopf, einen Satz, mit dem ihr Labda kennen gelernt habt: „Wo ist die Grenze?“

Ich weiß echt nicht, wo diese Grenze ist. Es gibt oder es könnten noch Untersuchungen geben. Wer entscheidet, womit wir ihr mehr helfen. Sie ist 13 Jahre alt und ihr genereller Zustand ist so schlecht, dass wir ihr eine Untersuchung mit Spiegelung in Narkose nicht antun wollen.

Wo ist die Grenze-wo ist die Grenze…?

Sie wird nie die alte sein, sie wird nie kerngesund. Wir haben nicht so mit ihr begonnen. Wir wollten „nur“, dass es ihr besser geht, damit sie ihre „Pensionszeit“ schön verbringen kann. Aber ich weiß es nicht mehr, ob sie das bekommen kann. Ich empfinde es so: egal, wie sehr wir uns bemühen, wir können ihr Schicksal nicht verändern, wenn überhaupt so etwas wie Schicksal gibt…

Wir versuchen Alles, was in unserer Macht steht, damit sie sich gut/besser fühlt. Gestern hatte sie eine Infusionstherapie, auch heute und morgen wird sie das haben. Und inzwischen versuchen wir nicht an was Anderes, als an die Gegenwart zu denken…dass sie mit uns...unter uns ist.“



22. Juni

LABDA, die Vizslahündin fühlt auch das regnerische Wetter. Sonst schlaeft sie auch viel.
Endlich hat sich unsere Ernaehrungsordnung eingestellt. Um Frühstück bittet sie weniger, am Abendessen frisst sie ihre Portion. Natürlich bekommt Labda nicht nur Nahrung, erfordert weiter auch Hünchen.

Immer mehr grinselt in die grosse Welt. Sie macht ihr rechtes Bein immer mehr auf den Boden. Sie schwankt nicht so sehr. Wir möchten sie ein bisschen schwimmen gehen. Hoffentlich wird's für die verkümmerten Muskeln  nützlich sein. Darüber werden wir uns noch mit dem Tierarzt beraten. Ich hoffe sehr, dass Labda einmal endlich in die Richte kommt.  


Sie nimmt zu, laechelt, lasst sich feiern lassen, wie ein echter Vizsla! :)

17. Juni 

Wir haben keinen  einheitlichen Tag! Einmal fresst sie sehr gut, andersmal esst sie gar nichts. Na ja, es ist  die Hundehitze in Ungarn!
Morgen wurden die Naehte ausgenommen. Danach werden wir euch über die anderen gesundheitlichen Folgen berichten.
Labda verbringt viel Zeit mit uns im Garten. Sie mag sehr auf das Gras schlummern. Manchmal sie geht eine Runde herum, trinkt frisches Wasser, sitzt sich neben uns...Sie feurt sich sehr auf ein Gestreichel. Sie wedelt mit dem Schwanz, und macht sich auf den Weg. Ihre Beine verfangen sich. Wir ünterstützen die Dame.
Sie ist so, wie eine alte Oma im Altesheim. Sie kennt niemand, nirgendwas, aber schmunzelt.
Waehrend die Fütterung sie nickt ein. Wir berühren die Hündin. Labda schreckt sich  verlegt auf....und sie nimmt den naechsten Bissen gutgesinnt aus unser Handflaeche.
Bei  guten Tagen fresst sie alles Bissen_von_Bissen  aus unserer Hand. 
Bei schlechten Tagen verspeist sie das Frühstück. Dann "Dankeschön" genug! Um Abendessen bittet sie nicht.
Selbst fresse sie nicht! Sie einschlaefe neben dem Teller :)
Wir geben ihr standhaft ihre Medikamente, die Antibiotikum, Immunverstaerker. Jetzt ergaenzten wir es mit B Vitamin Komplex. Hoffentlich bekommt sie eine bessere Apetit.
Jeder Tag ein Geschenk, was Labda zwischen uns verbricht!
Haltet Ihr die Daume, dass immer mehrere schöne Tage erleben sie!!!! Danke euch sehr!

14. Juni  

Heute, der 14. Juni war der erste Tag, dass Labda ENDLICH gefressen hat! Gestern als sie sein Essen abschlug, wir erschreckten uns sehr-sehr. Sie ass ganz wenig, fast gar nichts. Sogar am Abend sie zitterte und frierte.  
Heute begannen wir der Hündin Vetri DM Gund und für einige Tage Mirzaten geben. Die sind appetiterregende Tabletten. Die Wirkung laesst sich heute Morgen beim Früchstück sehen! Das grösste Teil verspeiste sie.
Könnte ich doch nicht so sehr besorgt sein!!!!

12. Juni

Ich begann eben um Labda bangen....Sie fühlte sich nicht wohl, wurde passiver....Na dann!
Nach einem halben Stunden kommt ihre Lebenslust! Wir spielten!!!!
Es schien so aus: Labda wickelt sich auf das Sofa, mummelte-brummelte und wollte spielhaft mein Hand. 
Des Sieges Zuliebe, gab es ICH in ihre Schnauze! Es schien so aus als ob SIE MICH geschickt jagte.
Schöne Jagdtraeume mein Liebling!!!!

28. Mai:

Ihr Auge wird jeden Tag geputzt. Es tut Ihn sehr weh, deswegen der Arzt macht es in der Dusel.

Mit ihrem Ohr hört die Hündin noch etwas. Es ist schon lange wahrscheinlich wegen einer Allergie eingezündet und wurde mit Tropfen geheilt.

Die Laborangaben (Citoligie) warten wir sehr und hoffen die Besten!

Sie bekommt Vitamine und "Kraftbomben", Immunverstärker. Ihr Appetit ist wechselnd. Aber zum Glück Sie hat kein Fieber.

Drücken wir zusammen der Vizslaoma LABDA den Daumen!!!!

26. Mai:
Gestern wurde Labda, der ungarische Vizslahund operiert. Ihr rechtes Augen konnte leider nicht mehr  gerettet werden. Es musste ausnehmen. Ihre Ohr hat der Arzt so gelassen, wie es ist. Unter eine Tiefschlafe seie es noch viel zu reskiert zu operieren. Der Hund Labda fühlt sie sich wohl! Er scheint Haussauber zu sein. Er geht auf kleinere Spaziergänge. Unsere Tierfreunde besuchen ihn oft.

Labda története: hol a határ?

Mikor van az a pont…

… amikor valaki még idejében ráébred, hogy kutyát tartani igenis költséges és sokszor fáradságos? Hogy odafigyelést igényel? Hogy törődést kér?

Mert van az az idő, amikor valaki fizikailag, lelkileg, anyagilag is tud a kutyájára fordítani, hogy a „jó gazda gondosságával” bánjon vele. Amikor nem köti meg, (szökés ellen), ad neki enni, hogy ne fogyjon csonttá, amikor jut az oltásokra, és jut orvosra betegség idején, mert az nem válogat. Eléri a kölyköt is és eléri a vént is.


Labdát – a 13 éves vizslamamát is elérte. Nemcsak elérte, hanem sokszorosan támadta. 
Labdára egy kedves állatbarát hívta fel a figyelmünket: kérte, hogy ha tudunk, segítsünk a kutyán, akinek ugyan van gazdája, de valamilyen oknál fogva nem fordít kellő figyelmet négylábú társára.

Ekkor még csak annyit tudtunk Labdáról, hogy sovány, és az egyik szeme katasztrofális állapotban van. Labda gazdái hajlandóak voltak lemondani kutyájukról, így tegnap este a párommal és a bejelentő hölggyel útra keltünk, lélekben felkészülve a legrosszabbra és egy nehéz meccsre. Ugyanis Labda együtt élt 6 éves lányával is, akit szintén szerettünk volna elhozni, mert az elmondottak alapján a család sem anyagilag sem erkölcsileg nem alkalmas a kutyák tartására.

Azt mondják, az emberi fantázia gyakran túlszárnyalja a valóságot. Ebben az esetben azonban éppen fordítva volt, a valóság jócskán túlmutatott minden előzetes elképzelésünkön.

Érkezésünkkor két vadul csóváló vizsla fogadott minket, először a sötétben nem is tudtuk megállapítani, hogy kettejük közül melyikük Labda.

A fényre érve azonban életem egyik legdöbbenetesebb képe várt rám. Labda jobb szeme gyakorlatilag egy véres massza volt már csak, ami ijesztően dülledt ki a szemüregből. Nyugalmat magamra erőltetve írattam alá a szükséges papírokat, aztán rátértem a másik vizslára.

Felesleges szócséplés volt:
-„Nem az enyém, nem az én nevemen van, majd szólok a gazdájának, hogy hívja fel magukat.”
-„Nem látom biztosítva a kutya megfelelő tartását, eljárás indulhat nem megfelelő tartás miatt.”

Most ők „nyertek”. A másik vizsla maradt, nem tudtuk elhozni. De nem adtuk fel. Míg náluk voltunk, bennem belül végig ordított a „Miért?” Miért kell ezt megvárni? Miért nem kér valaki segítséget még időben? Miért tart valaki kutyát, ha nem alkalmas rá, ha nem gondoskodva tekint rá? Miért, miért, miért?

Labda sürgősen orvosi ellátást, megfigyelést igényelt, így azonnal elvittük a rendelőbe, és éjjelre kórházban maradt. Valószínűleg hosszú ideig ott is lesz. Indokolja ezt az alig 20 kilója, masszívan gyulladt fülei, a furcsa duzzanatok az oldalán, a szeme, amire sosem fog már látni, a hasi nyirokcsomói, amik a normális méret sokszorosára vannak duzzadva, a hatalmas lépe, és a sornak még nincs vége. Labda még egy sor vizsgálaton fog átesni, amiből még bármi kiderülhet...

Labda szívbemarkolóan sovány...

Mindkét füle ilyen állapotban van…

… és fél szemére nem fog többé látni…

Labda orvosi kezelése, műtétje, általános állapotának javítása tetemes összegbe fog kerülni. Nagyon hálásak lennénk, ha újra összefognátok, ahogy mindig, ha nagy a baj, legyen szó kölyökről, vagy öregről, keverékről, vagy fajtatisztáról. Ha csak néhány száz forinttal tudjátok támogatni Labda felépülését, már azzal is sokat segíthettek! Nélkületek nem sikerülhet. 

Számlaszámunk: 
Futrinka Egyesület
10404089-49575251-57561000 (K&H Bank)
A „megjegyzés” rovatba kérjük, írd be: VIZSLA


Már PAYPAL-on is adományozhatsz nekünk, az alábbi DONATE gombra kattintva:

 

Akinek szimpatikusabb a csekkes adományozás, kérjük, írjon nekünk a magyarvizslasos@gmail.com címre, írja meg postacímét, és küldünk előre kinyomtatott, a Futrinka Egyesületnek szóló, tetszőleges összeggel kitölthető sárga csekket.

Labda jövőjével kapcsolatban most egyetlen jó és biztos dolgot tudok csak mondani. Már van hová mennie a kórház után. Csak erősödjön meg. Kérjük, drukkoljatok neki, támogassátok őt! 

Köszönjük szépen!

------------------------------


Friss hírek Labdáról:
Július 11.

Elengedtük...
Egészen tegnap estig nem tudtuk, hol a határ... "Ő mit akarna? Akar-e még élni, vagy már búcsúzik? Szeretné-e, hogy segítsünk, vagy már az is kín neki?"
Nem láttunk a fejébe, tegnap estig nem tudtuk eldönteni, hogy vajon a szervezete bírná-e még... Hogy ki tudna-e még annyira teljesedni, hogy önállóan egyen és igyon, hogy megismer-e majd még minket, amikor megsimogatjuk, jön-e még a saját lábán velünk a kertbe, csóvál-e még nekünk, szimatolgat-e utánunk a levegőbe, amikor elmegyünk mellette.
10 napja csak feküdt, naponta csepegett neki az infúzió, de ő már nem evett-nem ivott, aztán már lassan köztünk sem volt. Csak aludt. Olykor sikerült néhány ml pürésített ételt lenyeletni vele. Később már azt sem akarta. Talán tegnapig nem voltak nagy fájdalmai... talán, reméljük...
Este hangosan nyögni kezdett, egész testében megfeszült és sírva ürített emésztett és friss vért. Ültünk mellette, takarítottuk őt és mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy itt a határ, nem tehetjük meg vele, hogy nem engedjük el, nem hagyhatjuk őt ebben az állapotban, kínok között.
Tegnap este őt látva eltűnt minden kérdés, megszűnt minden ellenállás és elillant az összes remény. Láttuk a határt, nem kellett már keresnünk, kérdeznünk, hogy hol van.
Ma este mentünk volna vele a rendelőbe, még most is velünk lenne, ha... Ha éjjel nem sír hangosan, ha nem kapálózik a lábaival a fájdalomtól...
Előbb kellett elengednünk, már csak így tudtunk neki segíteni. Vele voltunk, ő pedig mindig velünk lesz.
Hol a határ? Labdával már többször átlépték élete során. Visszafordíthatatlan állapotban ismertük meg őt május 23-án este. Akkor egy szörnyű állapotban lévő kutyát hoztunk el. Sokat látogattuk a kórházban, haza akartuk hozni, amint lehet, hogy amíg él, jól érezhesse magát. Egy hónapot adhattunk még egymásnak, amiért hálásak vagyunk. Ma reggel a mi kutyánkként ment el.
Nem a május 23-án megismert Labdára fogunk emlékezni. Nem a vak szemére és nem arra, amikor már nem tudott felkelni, élni.
Az a Labda marad a szívünkben, aki botladozva ugyan, de sétált velünk az erdei ösvényen, aki szeretett a többiekkel kint napozni, aki idős nénikeként néha elfelejtette evés közben, hogy mit is kell csinálnia az étellel, de aztán visszatért és evett szépen tovább és aki jóindulatú mosollyal a pofiján szimatolgatva próbálta megtalálni a kölyköket maga körül, és amikor egyet megtalált, akkor még nagyobb mosolyra húzódott a pofija.
A mosolygós arcú, picit szórakozott Labda mamóka emléke marad itt velünk.
Hálásak vagyunk érte, és most sem tennénk máshogyan. Most is haza hoznánk annak ellenére, hogy elengedni a szeretett kutyát gyógyíthatatlanul fáj.
Nyugodj békében drága Labda...
Július 03.

Van, amikor nem igazán tudom jól leírni a gondolataimat. Ez is egy ilyen nap, nem megy, káosz van. Ijedtséget és szomorúságot próbálok titkolni előtte, amit muszáj elrejteni, hogy ő ne érezze.
Labda vasárnap egyáltalán nem evett és inni is csak úgy volt hajlandó, hogy szinte belekönyörögtük a vizet.
Gondoltuk, a kánikula a hibás. Egész nap a nappaliban (redőnyök lent, jóval hűvösebb szoba, mint a kinti hőmérséklet) feküdt, pihent, bágyadozott... Aztán este a fekete hasmenés. Első gondolatunk az emésztett vér. Hétfőn orvoshoz vittük, ahol az orvosunk elmondta, hogy a meléna (szurokszéklet) oka emésztőrendszeri vérzés. Az pedig indulhat a daganatból. Labdának pedig abból jutott bőven...:(
Tegnap óta az a mondat jár a fejemben, amivel Labdát megismerhettétek: "Hol a határ?"
Tényleg nem tudom, hogy hol van. Vizsgálatok vannak/lehetnének, ki dönti el, hogy mivel teszünk jobbat? 13 éves, és az általános állapota olyan tragédia, hogy nem szívesen tennénk ki egy tükrözéses vizsgálatnak, amit altatásban végeznek.
Hol a határ-hol a határ..?
Sosem lesz a régi, sosem lesz makkegészséges. Nem így indultunk vele. Mi "csak" azt szeretnénk, hogy jobban legyen, hogy a nyugdíjas életét szépen tölthesse. De már nem tudom, hogy ő ezt megkaphatja-e... Úgy érzem, ha megszakadunk sem tudjuk felülírni azt, amit az ő sorsa előírt, ha van egyáltalán előírt sorsunk...
Igyekszünk érte mindent megtenni azért, hogy jól-jobban érezze magát. Tegnap infúziós kezelést kapott, ma is kap és holnap is kapni fog. És közben igyekszünk nem gondolni csak a jelenre. Hogy velünk van.



Június 22.
Labda is érzi ezt az esős időt, de amúgy is sokat alszik. Ezen kívül pedig szépen beállt az etetési rendszerünk is, reggelire kevesebbet kér, vacsorára rendesen megeszi a kitett adagot. Természetesen nem önmagában csak a tápot eszi, továbbra is igényli a csirkehúst hozzá. :) Egyre többet "vigyorog" a világba, és a jobb hátsó lábát is mintha egyre többet tenné le a földre, már nem annyira imbolyog. (Szeretnénk őt majd úsztatni néha egy picit, hátha az elsorvadt izmokon is segítünk ezzel. De erről még tanácskozunk majd egy állatorvossal is.) Nagyon "rossz" dolga van ám, remélem egyszer egyenesbe jön.:)) Szóval hízik, mosolyog, ünnepelteti magát igazi vizslához méltóan. :) 

 


Június 20.
Kikészít engem ez a "nő". :) Tegnap félkómában végigaludta a napot, nem kért enni, nem kért semmit, ma meg? Ma végigette az étlapot, alig merem elmondani, hogy miket.:) Volt abban főtt csirkeszárny, főtt csirkemáj, turbó száraz táp, virsli, és hát izé... a végén csak nem álltam meg, muszáj volt megkínálnom egy pár falat palacsintával is.:) Egy szóval ma mintha kicserélték volna, magától evett (mit evett, falt!), csóvált, jött-ment, "vigyorgott" a világra.:) Este ketten becipeltük neki a kutyaágyat, büszkén végigülte minden sarkát, aztán lefeküdt a parkettára aludni. :)

Június 17.
Egyik napunk ilyen, másik napunk olyan. Hol jobban eszik, hogy nem hajlandó. Holnap kiveszik a varratait, de egyéb egészségügyi fejleményekről holnap fogunk tudni bővebben beszámolni. Labda sokat kint van velünk a kertben, szeret a kint szundikálni. Néha jön-megy, iszik, lehuppan, örül a simogatásnak, csóválgat, újra nekiindul, összeakad a lába, elesik, felsegítjük. Úgy elvan. Mint egy öreg nénike, aki bekerült az idősek otthonába, ahol semmit és senkit nem ismer, de azért mosolyog. Labda is ilyen. Elbóbiskol etetés közben, megérintjük, hogy folytassa, akkor zavartan felriad, és jóindulatúan elfogadja a tenyerünkről a következő falatot. És ha jó napunk van, akkor végigeszi a kezünkből falatonként az ételt. Ha rossz napja van, akkor csak reggelit eszik, vacsorát már köszöni, de nem kéri. Magától nem enne. Elaludna mellette. Kitartóan adjuk neki a gyógyszerét, az immunerősítőjét és most kiegészítettük az egészet B komplex-szel, hátha nagyobb étvágya lesz. Igazából minden nap ajándék, amit köztünk tölt. Drukkoljatok, hogy minél több legyen, és azok szép napok legyenek.

Június 14.
Labda végre evett! :-) A tegnapi kaja-visszautasítás láttán nagyon megijedtünk (alig evett, este ráadásul remegett, fázott), úgyhogy ma elkezdtük neki adni a Vetri DMG-t és néhány napig Mirzaten (étvágynövelő) tablettát is kap. A hatás látszik, ma már megette a reggelije javát, már csak nekem kéne lejjebb adnom ezt a türelmetlen és túl aggódós hozzáállásomat...

Június 12.
Éppen kezdtem aggódni, hogy Labda nem igazán érezheti jól magát, valahogy passzívabb. Erre fél órára rá megjött az életkedve.:) Játszottunk! Ami nála úgy nézett ki, hogy tekergette magát a kanapén, dünnyögött és szájkaratézott a kezemmel, amit a győzelemérzet kedvéért én raktam a szájába, mintha hej de ügyesen levadászta volna.:) Aztán szépen sétáltunk egyet az esős erdőben, szimatolt, dolgot végzett, most meg felkúszott a kanapéra és valószínűleg aludni fog.:) Édes kis tündér nagyon.

Június 10.
Labda megérkezett új otthonába, egy hatalmas méretű kerttel rendelkező családi házba. Első dolga egy nagy és mély szundikálás volt, aztán felfedező útra indult. Egyelőre - mivel vak és süket - nehezen találja fel magát, de nem adja fel. Jön-megy, nekimegy a dolgoknak, kikerüli utána azokat. A nappaliban kapott állandó szálláshelyet, a kertet egyelőre csak pórázon fedezte fel. Volt egy kisebb erdei sétán is, amit hősiesen végigtrappolt és ismét bebizonyította, hogy a kutyák alkalmazkodóképessége csodálatos: bár se nem lát, se nem hall, de a póráz finom jelzéseit követve gyönyörűen elsétálgatott. Este jó étvággyal megette a csirkehúslevessel feldobott spéci turbótápot, kicsit még jött-ment, aztán láss csodát, mint minden rendes vizsla ő is megtalálta a kanapét. :) És bár tény, hogy Labda egészségileg zéró állapotban van, de ő BOLDOG. Nem fáj neki, nem elégedetlen, szeret enni, szeret sétálni, szereti dünnyögve simogattatni magát. Labdát nem szabad sajnálni, Labdától tanulni kell. Türelmet, lassítást, alkalmazkodást, felállást. Sok boldogságot és minél több köztünk töltött időt kívánunk neki!

Június 3.
Tegnap este meglátogattuk Labdát. Rogyadozó hátsó féllel ugyan, de sétáltunk egy nagyot, miközben folyamatosan ráncolta a homlokát. A szeme (helye) szépen gyógyul, a súlya nagyon nehezen gyarapodik, pedig étvágya van, de hát nagyjából a semmiből indult. Viszonylag sokat pisil. Mivel nem hall és látni sem nagyon lát, így a vele való kapcsolatteremtés sem egyszerű, de a simogatást és vakargatást nagyon szereti. Meg a sonkaszalámit is. :) Mindenkinek köszöni a drukkokat és a sok-sok segítséget, igyekszik ügyesen gyógyulni! Szeret sétálni, élvezi is, végig csóvál és ráncolja a homlokát. Imádja, ha simogatják, szerintünk egész életében nem kapott ennyi figyelmet, törődést, mint most, úgyhogy minden percét igyekszik kihasználni. Jó étvággyal és sokat eszik, de mivel csont és bőr volt, ennyi idő alatt még nem drámai a változás, de gyarapodik. Szóval Labda a legjobb irányba halad. :)

Május 31.
Tegnap este viszont már határozottan jobban volt. Jött, bújt, csóvált, örült, lelkesen tipegett, kétszer hasra is esett az igyekezettől :-) Szemmel láthatóan örült a társaságnak, mintha már annyira nem lenne "elfüggönyözve" a világtól. Mert korábban olyan volt, mint aki nincs is köztünk. De az nyilván a gyógyszerek miatt is volt, meg valószínűleg volt benne egy kis törés is a változások miatt.





Videó: 

Május 28.

Friss állapotjelentés Labdánkról: a szemét minden nap tisztítják, mivel nagyon fájdalmas területről van szó, így ezt bódításban végzik nála. A fülére valamennyit hall, egyelőre fülcseppel kezelik, a gyulladás idült már nála és feltételezhetően allergiás eredetű. A dolgok java még hátravan, az elmúlt napokban citológiára elküldött minták eredményeit még várjuk nála... Roboráló és immunerősítő szereket kap, étvágya változó, láza szerencsére nincsen. Még mindig drukkokat kérünk neki! 

Május 26: 
Tegnap megműtötték Labdát. A jobb szemét eltávolították, a füléhez viszont egyelőre nem nyúltak, mert túl kockázatos lett volna sokáig altatásban tartani. Labda jól van, és szobatisztának tűnik, hiszen a rövid, óvatos séták során mindig ügyesen elvégzi a dolgát. Több önkéntesünk is jár hozzá látogatni, sétálni.

GERMAN VERSION: klicken Sie hier >>> http://magyarvizslasos.blogspot.com/2012/05/wo-ist-die-grenze-die-geschichte-von.html



ENGLISH VERSION: click here >>> http://magyarvizslasos.blogspot.com/2012/05/labdas-story.html

Adománygyűjtő urna: Szólj, ha kitennéd!

A Futrinka Egyesület elsődlegesen magánszemélyek adományaiból végzi mentési tevékenységét (magyar vizsla-, tacskó-, német dog fajtamentés és "esélytelen" egyéb kutyák mentése). Nem titok, amióta jogosultak vagyunk rá, az adó 1%-os bevétel határozza meg leginkább a munkát. A tavaly kapott összeg már régen elfogyott, a mentésre váró kutyák pedig csak jönnek és jönnek, a következő adó 1% pénz pedig nem érkezik meg október vége - november közepénél előbb.

Addig valahogy túl kell élnünk, fizetnünk kell a működésünkhöz kapcsolódó fix költségeinket (tárnoki kennelsor bérleti díja, alkalmazott munkabére, közüzemi számlák, bankszámla fenntartás költségei stb.), illetve vannak egyéb, a mentett kutya szám által és a védenceink körüli általános tennivalókkal összefüggő költségeink is (állategészségügyi ellását - oltások, chipezés, ivartalanítás, egyéb beavatkozás, gyógyszerek, állateledel, féreghajtó, bolha elleni cseppek, nyakörvek, szállítási költségek stb.).

Mindent megpróbálunk, hogy életben maradjunk, a kötelezően fizetendő tételeket minden hónapban igyekszünk előteremteni, de egyre nehezebben megy, és kérni sem lehet örökké, hiszen tudjuk: akik megtehetik, így is segítenek, így is adnak.

Néhány helyen már sikerült adománygyűjtő urnát kihelyeznünk, s mivel még van olyan, ami "befogadó helyre" vár, így ismét hozzátok fordulunk. Ha olyan helyen dolgoztok, ahol többen megfordulnak, s esetlegesen vásárolnak vagy egyéb szolgáltatást vesznek igénybe, ahol lehet számítani a visszajáró apróra vagy kisebb-nagyobb összegre, s van rá lehetőség, hogy a Futrinka Egyesület kis méretű, pultra tehető, zárható adománygyűjtő urnája kikerülhessen, kérünk titeket, vegyétek fel velünk a kapcsolatot. Ez egy olyan lehetőség, amellyel szeretnénk élni, hiszen tényleg minden forint számít!

Ha te is tudsz olyan helyet, ahová esetleg kikerülhetne, kérjük, gondolj ránk. Egyeztetni a futrinka2011@gmail.com e-mail címen lehet az urna kihelyezéssel kapcsolatban. Köszönjük!