2012. január 20., péntek

Az élet megy tovább

Az egész egy Ropi nevű vizslával kezdődött, aki az Illatos útra került be sok-sok évvel ezelőtt. Sokan szerettek volna neki segíteni, hiszen idősecske volt, és nem titok: fajtatiszta, ami miatt jobban meg is akadt rajta az ember szeme, mint keverék társain. A Futrinka Egyesület későbbi alapítói akkoriban már mentettek kutyát - más szervezeti kereteken belül vagy magánszemélyként, így Ropi híre is elért hozzájuk. Ez volt az indulópont, amikor megteremtődött a kapcsolat a németországi Vizsla-in-Not szervezettel is. Nem tegnap volt, s gyakorlatilag azt, hogy mostanra ilyen minőségű fajtamentő tevékenység alakulhatott ki, sokban köszönhetjük nekik is, hiszen akkoriban még keveseknek volt internethozzáférése, nem volt általános az állatvédő tevékenység támogatása (persze ez most sem az, de sokat javult a hozzáállás az elmúlt évek alatt), nehezebb volt megteremteni az elhelyezés, ellátás körülményeit. Mi magunk is nagyon fiatalok voltunk akkoriban, ami egyrészről több szabadidőt, viszont mégis kevesebb lehetőséget jelentett. A mentési munka kezdetén voltak a németországi partnerünk által utófinanszírozott vizslák (ilyenek most is vannak), illetve az itthon gazdára várók. Mind a két esetben magánszemélyek finanszírozták a mentést: az első esetben meghitelezték a költségek fedezetét, majd hónapokkal később részben vagy egészben visszakapták ugyan, de addigra megint benn állt sokszor többszázezer forint is a kutyák mentésében, illetve az itthoni gazdikeresőknél a csapat havonta fix felajánlásai alapján dobta össze a költségekre valót. Nem titok, az volt az az idő, amikor csak magunkra számíthattunk, de már akkor is fontos volt, hogy ne magánszemélyi nevünk, hanem egy szervezet neve alatt végezzük a mentési munkát, hiszen a jogi személy, ha mindig van elkötelezett ember, örök életű lehet, míg mi eleve emberi mivoltunkból nem vagyunk azok, de fiatalként számos, a magánélettel, munkával kapcsolatos tervünk is volt, amely befolyásolhatta a hosszú távú állatvédelmi tevékenységet.

Az idő minket igazolt: mentek régi és jöttek új emberek az évek során, de egy dolog stabilan maradt, a Futrinka Egyesület év évet követve mentette az esélytelen keverékek, német dogok és tacskók mellett a magyar vizslákat is, mint ahogy teszi ezt most is.

Nem mondjuk, hogy eddig minden zökkenőmentesen ment. Számtalan válságot átéltünk már, sok minden történt, vannak olyan dolgok is, amelyeket a mai fejünkkel már máshogy csinálnánk. Nem most történik először, hogy valaki máshol folytatja, ezen is át fogunk valahogy jutni, mégha egyre nehezebben is megy.

Belevágni valamibe könnyű, mi is lelkesen és naivan kezdtük. Azóta több, mint ezer örökbeadott kutyával a hátunk mögött pontosan érezzük, hogy ez mekkora felelősséggel jár, hogy milyen komoly döntéseket kell sokszor meghozni és hogy az ember nem teheti félre, ha nincs valamihez kedve: ez nem az a hobbi. Sok-sok áldozatos, mondhatni "arctalan" ember együttműködése, együttdolgozása tette lehetővé 2005 óta, hogy mentsünk. Sok mindent láttunk, tényleg, visszaemlékezni sem mindig könnyű.

A Bogyó gyerekek nem élték volna túl anno, ha nincs nekünk olyan, amúgy a mai napig velünk együtt dolgozó ideiglenes befogadó családunk, akik a pár napos babákat óránként-kétóránkét cumiztatja. Egyáltalán nem volt senki biztos abban, hogy a gyepmesteri telepre pár naposan leadott, gyakorlatilag halálra ítélt felesleges vizsla babák túlélik. Mindhárman megérhették a felnőtt kort, mert szerencséjük volt.

A Főzelék gyerekek már nem voltak ilyen szerencsések. A csont és bőr apróságok közül csak néhányan maradtak, pedig küzdöttünk értük is, de elkéstünk. A mamájuk nem tudta őket melegen tartani, etetni sem, hiszen csont és bőr volt ő maga is. Az aprócska kutyák minden csontját látni lehetett úgy, hogy közben tudtuk: tele vannak féreggel. Kihűltek, legyengültek. Még elbúcsúzhattunk a csapattól, aztán jöttek a napok egymás után és elment az első, majd a második, a harmadik... Mindannyiunkat megviselt, de nem lehetett kiszállni, hiszen a tudás nem csak hatalmat ad, hanem elkötelezetté is tesz, minket pedig már kerestek, hívtak, ha bajban lévő vizslába futott valaki.

De nem csak babavizsláink voltak, sok siheder kanapéromboló, kerítésen átmászó, hiperaktív, vagy "tenyésztésből" kivont, szaporító által kizsigerelt és számtalan idős, daganatos, beteg kutyát is gondoztunk. Minden vezető, minden csapatösszeállítás változtatott, javított, fejlesztett, a kezdeti pár panziós helytől jutottunk el a tárnoki kennelsorig és az ideiglenes befogadók intenzívebb jelenlétéig. Semmi nem egy emberen, minden a csapaton múlt.

Mint minden hasonló tevékenységnél, itt sem kerülhettük el a vesztegéseket, több olyan kutya került a gondozásunkba, akiket a gazdája valószínűleg meghalni rakott az út mellé, akiket elhanyagoltak, akik úgy sérültek, hogy nem volt visszafordítható. Sokszor kellett meggyászolnunk kutyákat, akikhez kötődtünk, s bár sokan azt gondolnák, hogy ehhez az évek során hozzá lehet szokni: nem lehet. Mindig fáj, mindig rossz, mindig szívet tépő. De menni kell tovább, mert nagyon sok kutya, köztük magyar vizsla is, van bajban, várja altatás, kóborolt vagy szenved.

Ugyanúgy, ahogy 2005 óta tesszük folyamatosan, most is felállunk, bár leülni sem nagyon volt idő: tesszük, ami miatt létrejöttünk, mentjük a kutyákat, végezzük a magyar vizsla fajtamentést, s megköszönjük, ha ehhez továbbra is kapunk tőletek támogatást, bátorítást, visszajelzést. Mert az élet nem áll meg, megy tovább.

7 megjegyzés:

  1. TISZTELT CSAPAT!

    Eddigi munkájukat a legnagyobb elismeréssel lehet csak megemlíteni. Ez valóban egy olyan elhivatottság, amit a leghatékonyabban csakis csapatként lehet folytatni. Ehhez kívánok a jövőben is nagyon-nagyon sok energiát, kitartást, mert nagyon sok kutyusnak szüksége van az Önök csapatának további munkájára, energiájára.
    Üdvözlettel:
    Szilvia

    VálaszTörlés
  2. Kedves magyar vizsla fajtamentők!
    Annyira tisztelem a munkájukat. Már annyi vezető megfordult, jöttek-mentek a segítők, de a vizsla fajtamentés maradt. Mert szükség van önökre. Kitartást a nehéz időkben. Mi maradunk Önökkel továbbra is!
    Anita

    VálaszTörlés
  3. vizslamentésről van szó! ennyi a lényeg! :)

    VálaszTörlés
  4. Azóta látunk bele valamennyire elképesztő mennyiségű, önzetlen és nagy szeretettel végzett tevékenységetekbe, amióta a segítségetekkel fogadtunk örökbe egy magyar vizslát. Azóta próbálunk lehetőségeink szerint támogatni Titeket, hol pórázzal, hol táppal, hol Mikulás-csomaggal, a nagy guzmiban utalással... Végtelenül sajnálom a jelenlegi helyzetet, szívből remélem, hogy a támogatói fejekben tisztázódik a dolog. Félek, hogy rövidtávon a kutyik isszák meg a levét ennek.. Félek, hogy bizonytalanságukban nem tudják, kinél is segítsenek a vizsláknak. Nagyon becsülöm a munkátokat, Veletek vagyunk! Az elmúlt 6 év kitartása, küzdése és eredményei Benneteket igazol. (U.i. Nem tudom az okokat, nem tudom a miérteket, nem tudom az összefüggéseket. Egyet azonban igen. Nem könnyű a semmiből felépíteni Valamit. Onnan lehet, hogy úgy tűnik, 1-2 év közös tevékenység alatt felszedett tudással könnyű egy ugyanilyen Valamit átmenteni. Hát, nem hinném. Viszont könnyű a támogató és szimpatizáns fejekben zavart csinálni, bizonytalanságot.) Ildi

    VálaszTörlés
  5. Kíváncsian várjuk a folytatást

    VálaszTörlés
  6. Köszönjük szépen a támogató, biztató sorokat Mindenkinek! Folytatjuk a munkát, hiszen rengeteg a mentésre váró vizsla, akiket nem az érdekel, hogy kik a Futrinka Egyesület vezetői, hanem, hogy biztonságban, szeretetben élhessenek :)

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok.

    Mindig is szerettem volna egy kicsi magyar vizslát,akit majd én felnevelhetek és gondozhatok.Két éve csörög a telefonom, a vizzlás ismerősöm szólt,hogy lenne egy 1.5 év körüli vizslafiú,akit ha nem fogadnak örökbe akkor kb.2hét múlva elaltatnak.Félretettem vágyaimat a kölyöknevelésről és elmentünk megnézni.Egy kis ketrecbe volt bezárva és így látni egy vizslát,nagyon rossz.Döntöttük,fogtuk és hazahoztuk.Mivel több gazdájáról is tudtak,igy tőlünk a Vándor (Magyar Vándor)nevet kapta.Igaz nem kölyök korától neveljük,de imádjuk és oda nem adnánk semmiért.Nem kell tovább vándorolnia,mert megtalálta az igazi családját,minket.

    Ti ezt csináljátok nap mint nap védenceitekkel,sőt sokkal keményebb dolgokon mentek át.De kitartóak és segítőkészek vagytok minden helyzetben.Gratulálok a munkátokhoz ami egyszerűen FANTASZTIKUS!! Minden elismerésem a tiétek!!

    Üdv. G.Kovács Tünde/Tatabányáról

    VálaszTörlés