Amit már nem hagyhatunk szó nélkül...

Kifelé sokszor csak ennyi látszik: egy kutya bajban van, de jön valaki és segít. Ha a rendszerbe nem támad zavar, akkor ennyi látszatnak elég is, hiszen akit érdekel és segítene, előbb-utóbb szembesül azzal, hogy a bajban lévő kutyától nem vezet egyenes út a megoldásig, számos telefon, e-mail kell ahhoz, hogy legyen elhelyezési lehetőség, akadjon fuvaros és biztonsággal lehessen számítani a pénzügyi háttérre is. Minden egyes vállalásnál lefutnak ezek a körök, nem érkezik senki a gondozásunkba úgy, hogy ne lenne egy A-tervünk és egy B-tervünk is az elhelyezésére, ha valaki már nálunk van, felelünk érte. 

Tenkes - ez lett volna a neve - ha hozzánk kerül.
De a legutolsó pillanatban másik állatvédő csapathoz került
 - pedig ők pontosan tudták, hogy mi már mindent leegyeztettünk,
megszerveztünk Tenkes számára.
Ideiglenes befogadó várta, autós fuvar előkészítve,
600 telefon, sok-sok feleslegesen megtett kilométer,
sok órányi felesleges szervezés, egyeztetés...
ezt az időt / pénzt / energiát fordíthattuk volna
a többi bajban lévő vizslára

A válság minket is érint, nem csak amiatt, mert egyre kevesebb ember tud a kutyák ügyére áldozni vagy mert az egyre több rászoruló embertársunk mellett egyre nehezebb hangsúlyozni annak a tevékenységnek a fontosságát, amit mi végzünk, hanem mert egyre többen válnak meg a kutyájuktól, s egyre többen oldják meg a saját szempontjukból lehető leggyorsabban: egy gyepmesteri telepen történő leadással. Így folyamatosan az idő foglyai vagyunk, rohanunk, hogy a jogszabály adta 14 nap alatt leszervezzük a fuvarost, befogadót vagy egyre többször a kötelező karantént, hogy kiszámoljuk, hogy ez még vállalható-e. Mialatt mi  telefonálunk, e-maileket küldünk,egyeztetünk, időt veszünk el a családunktól, magunktól annak reményében, hogy egy bajban lévő kutyán segíthetünk. Ezért hozzuk az áldozatot, mint ahogy minden állatvédő teszi.


Így talán érthető, ha csalódottnak, megalázottnak és semmibe vettnek érezzük magunkat, ha a leegyeztetett dolgainkat valaki szétdúlja, mert neki éppen ahhoz a kutyához támadt kedve, amelyre általa is tudottan már van megoldás nálunk.  Persze a rövid távú mentési siker az az övé lesz ezáltal, nálunk csak az elveszített idő, a telefonszámlák és a csalódott, kiábrándult ideiglenes befogadók, segítők maradnak. Közép távon viszont az, aki ilyet tesz, nem gondolkodik, legalábbis  biztosan nem a kutyák szempontját nézi. Egyetlen emberrel, egyetlen szervezettel sem lehet a végtelenségig ezt játszani. Ha egy-egy kooperációs vonal bedől, akkor az bedőlt, lehet farkast kiáltani, de a bizalom nem épül újra. Ezen kutyák élete múlhat, hiszen a rövid távú segítő sem tud minden kutyát megmenteni. Ahhoz túl sok, egyre több van belőlük. 


Mire hát ez a nagy sietség? Mire ez a nagy taposás? 
Egyben biztosak vagyunk: nem a kutyákért.
Mi viszont ismét gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal.


-------------------



Wir können nicht mehr schweigen...

Von Außen sieht man Folgendes: ein Hund ist in Not und kommt jemand der hilft.
Der Helfer aber erfährt bald, dass das Helfen viele Telefonate, E-mails, Pflegestellensuche, Geld usw. verlangt.
Jedes Mal haben wir nicht nur ein Plan A sondern auch ein Plan B.

Tenkes" sollte er heißen,wenn er in unsere Obhut gekommen wäre....

Aber in der letzten Minute landete er bei einem anderen Tierschutzverein.

Obwohl der andere Verein gewußt hat, dass wir schon alles organisiert hatten!!

Die Pflegestelle hat auf Tenkes gewartet, ein Transport war schon organisiert, wir haben zahlreiche Telefonate / E-mails durchgefürt usw.

Alles UMSONST!

Diese Zeit und Arbeit hätten wir besser in die Rettung anderer Hunde investieren können.

Die Wirtschaftskrise betrifft uns auch: immer wenige Menschen sind in der Lage ihre Tiere zu versorgen,weil sie für sich selbst nicht mehr viel zum Leben haben....
Deshalb ist es schwieriger geworden die Menschen von unserer Arbeit zu überzeugen.
Wenn ein Hund zu Last geworden ist suchen viele den schnellsten weg und geben die Hunde in die Tötung ab.
Wenn ein Hund in der Tötung ist, haben wir nur 14 Tage ALLES zu organisieren: Fahrer, Pflegestellen suche, Karantene (wenn nötig ist) usw.
Wir telefonieren, schicken mehrere E-mails und wir nehmen diese Zeit von unsere Familie weg in der Hoffnung,dass wir einen Hund retten können.

Wir sind sehr enttäuscht und fühlen uns hintergangen wenn jemand unsere durchorganisierte Rettung kaputt macht aus pure Lust auf diesen Hund.
Diese Person war über unsere Pläne informiert!!!!!
Ja, dieser  kurze Erfolg gehört dann ihr.....
Bei uns bleiben: die verlorene Zeit, Fustration und enttäuschte Menschen.
Wenn jemand sowas tut, tut es NICHT IM INTERESSE DER HUNDE!!!

Mit niemandem kann man solche Spiele langfristig spielen!!!
Wenn eine Kooperation NICHT MÖGLICH ist, gibt es kein Vertraun mehr!
Leider sind die am Ende die Hunde die Leidtragenden, die nicht gerettet werden können.

Warum ist diese Eile? ("Futterneid"?? *Bemerkung von der Übersetzerin*)
Warum dieses Verhalten?? (Profilneurose? Narzismus?* Bemerkung von der Übersetzerin*)

Eins ist sicher : nicht für die Hunde.
Wir sind jetzt mit  einer  neuer Erfahrung reicher geworden.