Sokszor leírtuk már, de most, hogy van néhány különlegesen rászoruló esetünk, újra megtesszük. A Futrinka Egyesület elvei közül az egyik, hogyha valamelyik tevékenységi csoport megment egy rászoruló fajtájabelit, de van ott még másik, bajban lévő jószág, azt nem hagyja hátra, az adott csoport "tiszteletbeli" kutyája lesz, ő állja minden költségét, de az Egyesület egésze segít a hirdetésben. Tehetnénk, hogy hátrahagyjuk a másikat, a nem fajtatisztát, a nem vizslát, de nem tesszük, erről az alakulásunkkor megállapodtunk, s azóta tartjuk is magunkat ehhez a szabályhoz.
Az elmúlt időszakban viszont felszaporodtak a kapcsolt kutyáink, akikre sajnos nem igazán van érdeklődés, pedig őket is örökbe kell adnunk, rájuk is vár valahol egy szerető gazdi. Őket szeretnénk most bemutatni azzal, hogy mindannyiuk számára ideiglenes befogadót is keresünk, illetve egy-egy kutya esetében a magas rászorultsági szint miatt felmerülhet a fizetős ideiglenes befogadás is táp biztosítással, mint opció - bejelentett, legális módon, napi kb. 7-800 Ft körüli járandóságot jelentve. Ezért természetesen azt kérjük, hogy rendszeresen kapjunk híreket, képeket a kutyáról, hogy hozzájáruljanak szocializációjához, hogy elősegítse a megváltozott helyzet a kutya örökbeadását. A lehetőségről az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet egyeztetni.
A legfrissebb kapcsolt kutya Mono, aki fajtatiszta magyar vizsla édesanyjával, Bambitával érkezett a gondozásunkba, s kettejük közül őt viselte meg kevésbé a változás. Fiatal-felnőtt, jó idegrendszerű, nyitott, kedves, játékos, de nem hiperaktív kan kutya, aki szuka kutya mellé biztosan örökbefogadható, illetve családi kutyaként is megállná a helyét. Igaz, hogy nem "színvizsla", de megkérdőjelezhetetlenül magyar vizsla keverék, s ez tetszetős külsejében is megmutatkozik.
Van nekünk egy puli jellegű kapcsolásunk is Mángold személyében, akinek társkutyája, Okra már ideiglenes befogadónál, melegben van, de Mángold még várja, hogy átmeneti befogadójától, ahol az oltásai idejére tudták biztosítani az elhelyezését a tárnoki kennelsorra költözhessen. Mángold egy kedves, barátságos, nem csahos puli keverék, akinek a szőre ápolást, rendszeres kozmetikát igényel benti tartás mellett is. Bár a pulik nem tartoznak az egyszerű kutyák közé, Mángold gyakorlatilag problémamentes, így nem túl tapasztalt gazdijelöltek is bátran vállalkozhatnak a tartására.
Izsó egy magyar vizsla kan alattvalójaként érkezett hozzánk a békéscsabai állatvédőktől, jelenleg is egy kennelen osztoznak urával és parancsolójával, Ronalddal, de ha különválasztjuk őket a sétáltatás idejére, Izsó elnyomott jelleme is megcsillanhat, merthogy Izsó egy tündéri, kedves, bújós, emberközpontú, érzékeny kutya, aki szeretettel lesné a gazdi minden rezdülését, s aki minden más kutyával jól kijön alárendelt szerepéből fakadóan. Ő is nagyon vizslás megjelenésű, de látszik, hogy az alkotás folyamatába valami vizslán kívüli egyéb is becsúszott. Mindenesetre Izsóval kapcsolatban jelen poszt írója nagyon elfogult, úgyhogy csak tessék, csak tessék, valaki fogadja magához ezt a vaj-vizslát, akitől az embert kenyérre lehet kenni. Izsó bátran ajánlható gyermekes családokba is, de egy aktívabb fiatal pár számára is tökéletes lehet. Pórázképes, s bár korábban nem nagyon foglalkozhattak vele, de minden információra nyitott, érdeklődő, s nem utolsó sorban ragaszkodó. Ez lehet az egyetlen kritikus pont, mivel nem tudjuk garantálni, hogy a kezdeti időszakban nem kell majd a leendő gazdinak szeparációs gondokkal megküzdenie. Vagy azért mert Izsó sír majd kicsit utána, vagy ő nem akarja elhagyni egy percre sem ezt a bújós szívrablót, ki tudja?!
Ha egy kutya nem az emberekhez, hanem egy másik kutyához szocializálódik, akkor az állatvédőknek nagyon nehéz dolga van. Kölök, a tíz hónap körüli labrador keverék elválaszthatatlan társa volt Dezsőnek, a magyar vizsla úrnak, aki már régóta gazdánál van. Kölök neki köszönheti, hogy él, tapasztalt kutyaként ő segítette át Kölököt az utca megpróbáltatásain. Sajnos Kölök nem nagyon részesült emberi figyelemben, így ő jelenleg is kutyák társaságában érzi magát biztonságban, nem keresi az emberek közelségét, félős, alulszocializált. Számára olyan elkötelezett befogadóra lenne szükség, aki lakásban él, ahol Kölök nem tudja elkerülni a kontaktust, aki nagyon türelmes, hiszen Kölökkel a szobatisztaság, a pórázon történő séták mind-mind kihívást jelentenek majd, s aki vállalja, hogy Kölökből civilizált kutyát szeret. Igen, igen, nem elírás, ide szív nagyobb kell, mint nevelni tudás, hiszen ez lehet, ez lesz a kulcs az áttöréshez.
Tartozunk egy vallomással: a következő kutyát szerelmeként aposztrofálja a jelenlegi bejegyzés írója. Teszi ezt azért, mert ő is egyike azoknak a védenceinknek, akikért hevesebben dobog a szíve, akiket ha teheti, sétálni visz, akiknek ott volt a megnyílásánál. Minden állatvédő szereti a kutyákat, s minden állatvédőnél vannak az egyenlőknél is egyenlőbbek. Csavargó ilyen kutya. Magyar vizsla társát leadó gazdái Csavargót úgy találták, majd láncon tartották. A fiatal-felnőtt kutya az eddigi élete során szerzett negatív tapasztalatait fordította le félelemből fakadó agresszióra, melynek a kezdeti időszakban rendszeresen teret is engedett, de a sok-sok foglalkozás, a kiszámítható napirend, a pozitív megerősítések egyre közelebb hozták a felszínhez játékos, barátságos énjét. Mostanra már gyorsan köt ismeretségeket, s bár az igazi barátsághoz időre van szüksége, de kezelése nem jelent extrém nagy kihívást, mégha kutyás tapasztalat és türelem biztosan szükségeltetik is hozzá. Csavargó nem szereti, ha hirtelen történnek a dolgok, de azt sem, ha valaki az aktuális kapcsolati szintet átlépve bizalmaskodik, viszont mindent hagy annak, akit ismer és elfogad, puszikat osztogat, játszik, örömében ugrál, mint egy kismajom. Pórázon mostanra tökéletesen sétál, bár a póráz feszülésétől még ő maga is befeszül néha. Más kutyákkal való viszonya nem mondható jónak, nincs is jó tapasztalata a múltból, így inkább egyedüli kutyának ajánlható azzal, hogy pórázon más kutyák (és emberek is néha) mellett elvezetve fokozott figyelmet igényel, bár itt is hatalmas javulás érzékelhető érkezéséhez képest. Csavargó egy selymes szőrű, szemgyönyörködtetően csodálatos megjelenésű, aktív kutya, aki elkötelezett, sportos gazdát keres. Gyermekek mellé ő nem fogadható örökbe.
Mint a fentiekből is látható, kapcsolt kutyáink igazi egyéniségek, különlegességek, s a "majdnem vizslától" az "egyáltalán nem vizsla" skáláig terjedően mindenféle keverék megtalálható közöttük. Van, aki már most, úgy ahogy van, tökéletes, s azonnal jelentkezhet érte az álomgazdi, s van olyan is, akinek a szeretetéért meg kell küzdeni, ki kell azt érdemelni.
Mi hisszük, hogy mindannyiukra vár valahol egy család.
Kérünk mindenkit, hogy segítse őket hozzá, hogy rátalálhassanak a saját, szerető otthonukra! Kérjük, vigyétek hírüket, hiszen ők is vannak. Ők a mi tiszteletbeli vizsláink.
2014. február 11., kedd
2014. február 8., szombat
Méreten felüli fogás (I Filfil good)
Előzmény: 2014. január 31-én idős gazdája leadja Durcit, a három éves német vizsla keveréket az Illatos úton. A leadási papíron gondosan rögzíti, hogy a kutya korábban lakásban élt, hogy pórázképes, de viselkedési problémaként azt is, hogy a kutya morog és félénk. A leadás okaként saját betegségét jelöli meg.
Egy esős, ködös februári reggelen a főváros ebrendészeti telepe előtt várakozunk, hogy kinyissanak. A 117K-ért jöttünk, aki egy német vizsla keverék. Alapvetően magyar vizslákat mentünk, de rendre vannak német vizslák is a fajtamentő csoport gondozásában. A 117K egy német vizsla keverék kan, fiatal-felnőtt, a kép alapján nem csak szépnek, de kedvesnek is tűnik. A német vizsla nem játék, mint ahogy egyik kutya sem az, de a német vizsla még úgy sem, mint egy másik, tudjuk ezt jól, s azt is, hogy sokan nem látnak mást, csak egy csokoládé színű, hosszú fülű kutyát, ezért is furcsa, hogy a rendelkezésre álló több, mint egy hét alatt senki nem vette magához a telepről. Mi lehet a gond...?
A gondozó a kennel felé vezet, s a gond már messziről látszik. Nem, nem forog a kutya szeme vérben, nem acsarkodik agyarként villogó szemfogát mutatva, nem őrjöng, nem hiányzik a fél feje, nem egymillió éves, semmi ilyen. A kutya nagy. Nem csak úgy egy kicsit nagy, hanem hatalmas, a marja 65 cm körül, mint egy póniló. A külső kennelt teljesen betölti, az egész kennel egy nagy kutya és fordítva. Veszettül csóvál, látszik, hogy ki akar onnan jönni, s az is, hogy semmi gondja az emberekkel, pontosan tudja, hogy mire számíthat tőlük. A gondozó közben mesél róla, merthogy kezelik a lábát, s így jobban megismerhette már...
Kezelik a lábát... Az új információ azonnal a lábaira tereli az ember tekintetét. Mind a négy megvan, a leltár teljes, de valahogy mégsem. Ahogy elindulunk a kennelből, látszik, hogy az egyik hátsó úgy nyeklik, ahogy nem szabadna neki. Valami ott nincs rendben, s ha most gazdaként kellene mérlegelnünk, nem csak azt vennénk latba, hogy egy pónilóval osztjuk meg majd az életünket a továbbiakban, hanem azt is, hogy műthető vagy nem műthető az a láb, s ha műthető, a hatszámjegyű műtéti költség (a számjegyek száma nem nagyon kérdés sajnos) egyessel vagy kettessel kezdődik majd, s nagyot sóhajtva, a feladandó csekkekre, a gyermek új tavaszi cipőjére vagy a kocsi esedékes műszakijára gondolva megkérnénk a gondozót, hogy inkább mutasson valami kisebbet. (Azt biztosan nem vallanánk be, hogy nem csak a méret számít, hanem az is, hogy a bekerülési költségek tekintetében elég lesz-e a parazitamentesítés, kombinált oltás ismétlése, ivartalanítás, élelmezés halmazban gondolkodni, vagy egyből olyan kötelezettséget vállal az ember, amelyből nincs igazán kényelmes kiút.)
Filfil lesz a neve, egy barátnőnktől tudjuk, hogy így ejtik arabul a borsot, s már akkor is tetszett a hangzása, amikor először hallottuk. A kutya pedig amúgy sem hallgat az eredetiként rögzített Alex, majd Durci nevekre, ez utóbbi valahogy nem is nagyon illik rá, ahogy széles farokcsóválással húz végig a kennelsoron. Az Illatos úti orvosi rendelőben is pörgünk, szinte hihetetlen, hogy nem vágja le csuklóból az ember kezét a mélyen belevágó póráz. Az adminisztrációs feladatok letudva, mehetünk.
Repülünk a kapu felé, a sétáltató inkább papírsárkány, a kutya a szabadságtól megrészegülve, mint egy gőzmozdony, húz, s közben csóvál, vigyorog. A kapuban meg kell kicsit kapaszkodni ahhoz, hogy a nagy lendület ne repítsen át kutyát és embert a telep előtt futó forgalmas úton. Hatalmas sóhaj, ez mindig helyénvaló, ha az ember kutyával hagy el egy gyepmesteri telepet. Megmenekült, innentől már csak felfelé vezethet az út!
A német vizsla méretre tervezett szállítóboxba Filfil nem fér be. Sehogy sem. Nem is nagyon akar, ott vergődünk a kapu előtt, megemelni képtelenség, minden karmával kapaszkodik, s közben komolyan úgy tűnik, hogy röhög. A szégyentelen! Jó, nincs más lehetőség: beszáll szállítóbox nélkül, hiába büdös és koszos. A lába miatt irány a rendelő, tudnunk kell, hogy törés vagy egyéb.
Szerencsénkre a rendelőben épp nincsenek előttünk, s bemehetünk a csokoládé pónival, akinek az oltásai rendben, de egy kennelköhögés elleni oltást még kérünk számára, biztos, ami biztos. A röntgen már nem ilyen egyszerű, annyira nem akarja, így egy kicsit sem könnyíti meg a dolgunkat. Bebódítani nem szeretnénk, nem tudunk róla semmit, túl nagy lenne a kockázata. Némi birkózás után a földön a kutya.
A röntgen nem mutat törést, valószínűleg az Achilles-ín szakadt el, sürgősen látni kellene, hogy még összehozható-e vagy marad örökre ez a természetellenes mozgás. Addig pedig Filfil, az óriás - "én tutira Jetinek neveztem volna el" - kommentálja Klári, az állatorvos - a Futrinka Egyesület tárnoki kennelsorának lakója lesz. Ahhoz, hogy a műtét után tiszta körülmények között, családban tudjon lábadozni, ideiglenes befogadót keresünk számára, de ha valaki egy aktív, neveletlen német vizsla keveréket szeretne örökbefogadni, ő is jelentkezzen bátran a magyarvizslasos@gmail.com e-mail címen. (Más kutyákkal való viszonya nem ismert, mindenkihez oda akar menni, de nem teszteltük őt.)
Zárógondolat: Valószínűleg nem Filfil az utolsó (és sajnos nem is ő az első) olyan kutya, akit idős gazdája egyszerűen lead egy gyepmesteri telepen, mert már nem bír vele. Az Illatos útról a legtöbb kutya élve kikerül, bár így is van altatás, de a vidéki telepek egy jelentős részén a leadott kutyák esélyei a nullával egyenlőek. Ezeket a kutyákat a gazdák halálra ítélik azért, mert pár évvel korábban mindenáron helyes kölyökkutyát szerettek volna, akiről nem tudták felmérni, hogy mivé cseperedik, ők maguk pedig már nem alkalmasak fizikai korlátaik miatt egy aktívabb kutya lemozgatására, nevelésére. Ezek a kutyák nem tehetnek arról, hogy nem társasági kutyák ősei, nem tehetnek arról, hogy azt akarják csinálni, ami a génjeikben van: mozogni, tanulni, játszani. Minden ilyen felelőtlen döntés áldozatául váló kutya miatt szégyellhetjük magunkat mi, emberek.

2013. október 10., csütörtök
2012. évi áthozatos átkozatok?
A Magyar Vizsla Fajtamentés alapvetően szerencsés, általában nem jellemző, hogy valamelyik védence egy évnél tovább a gondozásában maradjon, hiszen ha az adott kutyát nem lehet itthon örökbeadni egészségügyi probléma vagy életkor miatt, akkor általában segítenek a külföldi partnereink, a viselkedési problémák többségéről meg kiderül, hogy megfelelő odafigyeléssel és szakértő irányítással mégiscsak irányítható, kezelhető lesz az adott kutya, s általában a szerencse is mellénk szegül, mert mindig van olyan elkötelezett ember, aki vállalja a kockázatot, mint a többször harapott Charlie esetében is történt, talán még emlékeztek rá, de ő egy több kutyás, hozzáértő család tagja lett egy erdő közepén.
| CHARLIE |
A tavalyi évről azonban beragadt három kutyánk, akik közül valójában egyik sem kezelhetetlen, kontrollálhatatlan egyed, mégsem kellettek valami miatt senkinek. Persze mindig van kevésbé problémás, mindig van fiatalabb, mindig van jobb, mindig van típusosabb kutya, akit választani lehet, talán emiatt kerültek háttérbe, de szeretnénk megadni nekik az esélyt, hogy egy kicsit nagyobb figyelem jusson nekik, hátha így rájuk találhat az igazi.
Moxit az oroszlányi gyepmesteri telepről hoztuk el. Hamar kiderült, hogy a kutya idegei a teljes kimerülés határán voltak, valószínűleg sokat és sokszor kellett az emberektől félnie, így kezdetben extrém erős területőrző ösztöne rémített meg minket, melyet a már-már depressziós visszahúzódásai, s túlzott alázatossága ellenpontozott, megfejthetetlen rejtéllyé téve őt. Az első panziós helyéről egy kiképzőhöz került, ahol az emberekkel való kapcsolatában jelentős, pozitív változás állt be, s egyre inkább partnerként fogadta el őket, illetve bár fenntartással, de a kutyákkal is kijött. Mivel ott több kutya közül volt az egyik, megörültünk, amikor egy kiképző jelezte, hogy hozzá kerülhetne ideiglenesen Moxi, hogy a megkezdett foglalkozásokat egyénre szabva, sokkal nagyobb intenzitással folytatni tudja. Moxi most nála él, már tökéletes lakáskutya, ismeri a város zajait, emberekkel egyre inkább megbízható, s bár a kutyákkal való kapcsolatában volt visszaesés, de az is épül, javul. Ennek ellenére egyedüli kutyának ajánljuk tapasztalt gazdi mellé.
| MOXI |
Sonyt a gazdája adta le a gondozásunkba. A megzavarodott kutyát kezdetben a gondozók ki sem tudták venni a kennelből, mert acsargott, morgott, kitámadott minden felé közelítőre, de aztán jelentkezett rá egy ideiglenes befogadó, így Sonynak lehetősége nyílt a korábbi körülményeivel egyező helyre kerülni, gondoltuk, hogy ez javítja majd az általános állapotát. Sajnos nem így történt, mert bár Sony kinyílt, de megjelentek azok a problémák is, amelyek jó eséllyel hozzájárultak ahhoz, hogy az előző családja megvált tőle: Sony ugyanis dominánsan viselkedik más kutyákkal, de sajnos az emberekkel is, így nagyon fontos, hogy tudja őt kezelni a leendő gazda, mert akit viszont elfogad maga felett létezőnek, azzal végtelenül kedves, ragaszkodó. Nagy mozgásigényű, s rendkívül jó agyú kutya, így munkára, kutyás sportokra is tökéletes lehetne. Domináns viselkedése miatt gyerekek mellé nem ajánljuk őt.
| SONY |
A harmadik tavalyi kutya Bagoly, aki az egyesületi kennelsoron lakik több mint másfél éve... A ketrecből hozzánk került kutya kezdetben erősen küzdött az emberekkel való kommunikációval, gyakorlatilag morgással jelezte, ha valami számára feldolgozhatatlan vagy ismeretlen történt körülötte, de aztán megszokta, hogy nálunk tényleg csak jó dolgokban van része, amitől meg átesett a ló másik oldalára: rajongva, ugrálva, csípve követelte a figyelmet, szeretetet. Ez az időszak volt a legnehezebb, hiszen Bagoly nem kiskutya, ráadásul nála jobban nem csíp senki, így többen kék-zölden fejeztek be egy-egy Bagollyal való találkozást. A helyes viselkedésforma pozitív megerősítéssel való kialakítása még mindig tart, de Bagoly mostanra amellett, hogy kenneltiszta és nem rombol, tökéletesen sétál pórázon, behívható, az alap parancsokat ismeri, kutyák mellett elvezethető, de alapvetően ő is egyedüli kutya szeretne lenni, mert igazából nem problémamentes a viszonya a többi kutyával. Teljesen stabil idegrendszerű, nagyon szerethető kutya, családi kutyának is ajánlanánk nagyobb gyerekek mellé.
![]() |
| BAGOLY |
Tudjuk, hogy ők csak a védenceink egy nagyon kicsi töredékét jelentik, de ők valahogy beragadtak, ezért nagyon jó lenne, ha minél több emberhez eljutna a hírük: gazdára kell lelniük, hiszen ők sem rosszabbak, mint mások. Segítsetek nekik ebben!
2013. október 4., péntek
Minolta története
Az alábbiakban Minolta védencünk ideiglenes befogadójának írását szeretnénk megosztani veletek:
"Minolta Áprilisban került hozzám nagyon betegen, szopornyicával küzdve és bár megállás nélkül folyt az orrából a zöld váladék, rémisztő módon köhögött folyamatosan és minden csontja kiállt, mégis mindennek örült. Talán ez mentette meg az életét, a belőle fakadó természetes boldogság, hogy a legnagyobb köhögő rohama után is rám nézett és csóválta a farkát.
Minoltának nagyon sok félelme van, akad, ami viszonylag hamar legyőzhető, viszont van olyan is, amivel nehéz mit kezdeni hosszabb idő után is.
Találkozásunk elején a lépcsőktől is megijedt, valamint a lifttől is menekült, de mára már saját magától szalad be, ugyanígy az autók közelébe sem szeretett menni, hát még be a csomagtartóba, az volt az abszolút tabu. Iszonyatos kínlódásokat éltem vele át autózások előtt, mert amikor már bent volt nem volt vele baj, nyugton maradt és nem ficánkolt sokat, de betenni és bent tartani kihívás volt. Mostanra kisebb könyörgés és noszogatás után hajlandó beugrani magától, amit én életem egyik legnagyobb sikerének könyvelek el.
Leküzdhetetlen félelme jelenleg a víz, minden féle víz, bárhonnan jön a víz, attól Minci retteg, csak az a víz jó, ami a tálban van és meg lehet inni. Fürdetni fürdőkádban nehéz, de tóba már bemerészkedik addig, ameddig még leérnek a tappancsai.
Félelmeitől függetlenül nagyon játékos, imádja a labdákat és a botokat is, apportozni nagyon jól lehet vele, mert általában vissza is hozza azt, amit eldobok neki, bár el már nem ereszti, azt akarja, hogy elvegyem tőle.
Le sem tagadhatná, hogy vizslából van, a kanapén alvás az alap, de imád ágyon aludni is ha fel van engedve, szereti a szőnyegeket de melegben a hideg csempére fekszik le hűsölni.
Bújós, nagy szeretetigényű, állandóan jön simogatást kérni és ha nem kapja meg, addig-addig ügyeskedik, ameddig a kezemet a fejére nem túrja. Mindig csóvál, mindig figyel a nagy sárga szemeivel és mindent megért, amit mondok neki. Nagyon könnyen tanul, nem rombol, nem szed szét semmit még akkor sem, ha egyedül van hagyva.
Más kutyákkal barátságos, nagyon szeretne az összessel mindig játszani, de ha egy barátságtalanabb kan kutyával keveredik össze abból veszekedés is lehet. Domináns jellem minden körülmények között, jót fog neki tenni nagyon az ivartalanítás.
Emberekkel szintén barátságos, a gyerekeket is szereti, alapvetően nyugodt jellem. Lakásban szépen elfekszik, ha éppen semmi más nincs, amivel foglalkozni lehet, nem ugrál és nem akar állandóan a figyelem középpontjában lenni, nem ugat, teljesen csöndben van, kivéve amikor liheghetnékje van.
Pórázon húz, nehezen, de rá lehet szólni és akkor egy picit visszavesz az erőből, de biztos vagyok abban, hogy a nyugodtabb sétálásra is könnyen meg lehetne tanítani szakember segítségével.
Manci gyönyörű, igazi vizsla, már most irigylem a jövendőbeli gazdáját."
When Minolta arrived to me he was really sick, suffering from distemper but despite of his always running nose, never ending coughing fits and the fact that all of his bones were frightfully visible, he was joyful. Maybe this was what really saved his life, the
natural happiness that made him wag his tail after the biggest coughing fit.
He went through an amazing transformation while he was staying with me
and meanwhile his personality fascinated me.
Minolta is simply just happy defining the whole concept. He is glad about
everything, he doesn’t have any hostility or malignancy in his personality, he
wants to play with everybody and love us all.
He monitored all of my motions when we were at home or walking outside
and when I let him go of the lead he always looked back to make sure I
am still walking after him but if he couldn’t see me he instantly ran back
Minolta desperately searching where I am.
Calling him back was pretty easy at the beginning, he immediately noticed when I called his name or whistled and if he wasn’t dealing with something really important – cat, gopher or a bigger grasshopper – he always came back to me properly.
Minolta has a lot of fear in him, many are easily vincible but there are some I couldn’t really handle even after a long time.
When we first met he was afraid of the staircase and the elevator as well but now he runs in on his own and the same story happened with the car what he pretty much liked to avoid even from the outside. It was a horrible torture for me to get him into the luggage rack but when he was inside he was kept his calm, but now I can proudly declare that with a little begging he jumps in the car on his own which is one of the biggest success of my life.
Presently the insurmountable fear is the water for him, all kinds of water, it doesn’t matter where the water is coming from Minci is afraid of it, only that kind of water is good which is in the bowl and he can drink it. Bathing him in a bathtub is hard, but now he ventures into the lake but only as long as his paws can still feel the under laid.
Despite of his fears he is really playful, fond of any kind of balls and sticks and he usually brings back what I throw away for him but never let it slip out of his mouth without chasing.
He couldn’t even deny the fact that he is a Hungarian Vizsla, sleeping on the couch is a basic thing for him but he pretty much loves to sleep in the bed next to me but he doesn’t refuse to sleep on the carpet to cool himself on warmer days.
He has a great love demand, always coming to ask for some petting and if he is not getting it he has the ability to get my hand on his head somehow. He is always wagging his tail and paying attention to everything with is big yellow eyes and I know he can understand everything I am saying to him. He learns easily, doesn’t destroy anything even if he is left alone.
Friendliness is what he only gives when it comes to other dogs, Minolta wants to play with everybody on the first place but if the other dog is violent he defeats himself and it can cause a little fight.
He is really dominant in any circumstances, neutering will have the best affect on him in the future.
He is also friendly with other people even with kids, basically he has a calm personality.
He keeps his tranquility in the flat as well even if he gets bored he is not jumping or wants to be in the centre of attention, he is not barking basically he is in total silence unless he feels hot and starts to pant.
He can pull the leash really hard but if he is rebuked he reduces his strength but I’m sure he could be taught to walk more peacefully with a help of a specialist.
Manci is beautiful, a true Vizsla, I am envying his future owner in advance.

Elképesztő átalakuláson ment keresztül a nálam töltött idő alatt,
mindeközben természetesen teljesen levett a lábamról a jellemével.
Minolta
egyszerűen boldog, a fogalmat teljes mértékben kimerítve. Mindennek
örül, szemernyi ellenségesség vagy rosszindulat sincs benne, mindenkivel
játszani akar és mindenkit szeret.
Nekem minden rezdülésemet figyelte mind otthon, mind a séták folyamán, Minolta szabályos időközönként hátranézett, hogy jövök e még utána, és ha nem látott, teljesen kétségbe esve rohant vissza és keresett meg. A behívás már az elején sem jelentett problémát, azonnal odafigyelt a nevére vagy a fütyülésre, és ha éppen nem akadt valami roppant fontos dolga – mint egy macska vagy egy pocok, esetleg egy nagyobb szöcske – rendre vissza is jött.

2013. március 8., péntek
BUDAI VÁR – MÁRCIUS 15 – MI OTT LESZÜNK, GYERE TE IS! HA VAN VIZSLÁD, HOZD ŐT IS!
Íme az idei első nagy rendezvény, amin részt veszünk: A Futrinka Egyesület Magyar Vizsla Fajtamentő Csoportja meghívást
kapott a március 15-i, Budai Várban tartandó ünnepségre, ahol egy önálló
standdal mutathatjuk be mentési munkánkat, illetve néhány védencünket.
Nem titkolt szándékunk, hogy kicsit felhívjuk a figyelmet a magyar
vizslára, mint nemzeti kincsre, s örülnénk, ha minél több magyar vizsla jelen lenne a standunk környékén, így nem hivatalos Guiness-rekord kísérletként
meghirdetjük a magyar vizslák ünnepét is. Kérünk mindenkit, akinek
magyar vizslája van, hozza el a rendezvényre, s segítsen a fajta
népszerűsítésében, bemutatásában.
Várjuk önkéntes segítők jelentkezését is: info@futrinkautca.hu
Fotók és videó a tavalyi rendezvényről:
http://gallery.site.hu/u/ morzsa/futrinkautca/album276/ budai_var_2012_marc_15
Várjuk önkéntes segítők jelentkezését is: info@futrinkautca.hu
Fotók és videó a tavalyi rendezvényről:
http://gallery.site.hu/u/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)