2014. szeptember 3., szerda

A Fajtamentő nem kutyadíler! Avagy fajtamentésről, szaporításról és örökbefogadásról

Ezt a bejegyzést egyesületünk Tacskó Fajtamentő Csoportjának vezetője írta, de nem csak a sparheltlábúak, hanem a vizslák célirányos mentése során is hasonló tapasztalatokat szerzünk, így azok számára is érdekes lehet, akik a vizslák szervezett mentését követik inkább nyomon egyesületünk tevékenységéből. 


Sokáig kerestem a címet, hogy mi is foglalhatná össze azt a két témát, amiről már régóta írni szeretnék, mert az egyiket túl moralizálónak, a másikat túl bulvár-vulgárisnak, a harmadikat olvasásra nem ösztönzően közömbösnek ítéltem. Pedig jelen esetben fontos a cím is, hiszen valójában ennyi csak az üzenet:

A fajtamentő nem kutyadíler,

így nem tudunk "fű alatt" kutyát adni, szerezni senkinek. Akkor sem, ha valamennyit fizetne érte, akkor sem, ha az apukája ismert ember vagy akár ő maga az. Pont azok ellen küzdünk, akik tudnak olcsón, ivaros, fajtatisztának tűnő kutyákat adni, mert ők a szaporítók és a kutyakereskedők. Ők azok az emberek, akik mindenféle szűrővizsgálat, a szükséges oltások és a megfelelő körülmények biztosítása nélkül, a kutyákat kizsákmányolva és tönkretéve hoznak le újra és újra almokat, ahol a 6-8 hetes kölyköket szinte ingyen adják tovább mindenféle papír, egyedi azonosító chip, oltás, de akár egy féreghajtás biztosítása nélkül. Ők azok is, akik nem üzletszerűen, hanem merő butaságból, a "kutyának szülnie kell egyszer" elvet követve vagy önzőségből, a "maradjon Buksi után egy emlék" gyártanak le kutyákat, majd fel is mentik magukat a "jó gazdához adom" mantrával... Ők azok, akik összeszedve a szaporított, legyártott, olcsó kutyákat összezsúfolják őket egy telepre, hogy utána kamionokra rakva kivigyék Olaszországba, nem törődve azzal, hogy mennyi marad a végére életben: valamennyi mindig marad, az pedig elég a boldogsághoz.

Minden védencünk ivartalanítva kerül gazdához -- ezt nem befolyásolja, hogy "mennyire" fajtatiszta

Mi nem vagyunk kutyadílerek, így mi csak ellenőrzött körülmények között, szerződéssel, oltásokkal és egyedi azonosító chippel, benti tartással és ivartalanítva vagy kölykök esetében ivartalanítási kötelezettséggel adunk örökbe kutyákat. A leendő gazdának bemutatkozó levelet kell írnia, egyeztetünk, látogatunk. Egy nagy csomó macera, amit az olcsón és gyorsan kutyát akaró ember nem szeret. Így jó eséllyel ki is zárjuk őket abból, hogy valaha tőlünk legyen kutyájuk, mert tényleg felelős gazdákat keresünk. Aki olcsón és gyorsan akar fajtatiszta, ivaros kölyköt, az maga is egy potenciális szaporítójelölt csupán. Aki felelősen szeretne fajtatiszta, ismert előéletű kölyköt, megbízható tenyésztőket keres fel, nem egy csomagtartóból vagy disznóólból választ társat. A sajnálat pedig nem elég: sajnálatból nem kell kutyát venni, ha valaki nyomorúságos körülmények között lát kutyákat, rendőrt kell hívni. Hátha épp annál az esetnél sikerül bebizonyítani, hogy az állatot folyamatos kutyagyártásra használni kimeríti az állatkínzás fogalmát.

Kojak egy nagyon szép kiállású magyar vizsla kan, de már nem fiatal, így örökbeadása nem lesz egyszerű. Ha az őt leadó gazdái korábban gondoskodtak volna az ivartalanításáról, most jó eséllyel nem kellene hetente orvoshoz járnunk vele prosztatagondok miatt
Nem vagyunk kutyadílerek, de rendre kapunk olyan megkereséseket, hogy "elpasszolnánk-e" egyik vagy másik kutyánkat ivarosan, mert neki máshogy nem kellene, de úgy viszont nagyon, s ő szuper gazdája lenne amúgy, csak hát ragaszkodik ahhoz, hogy ne "csonkítsuk" meg a leendő kutyáját. Volt egyetemi professzor (!), aki alpári stílusban gondolta előadni a "természetrombolási" teóriáját, nem törődve azzal, hogy amellett, hogy a mondanivalója egy állatvédőnél, aki naponta látja a szeme előtt a több ezer altatásra váró kutyát, illetve a betegségben elhullottak képére riad álmából, nem ér célt, de ráadásul örökbefogadni sem kötelező. Mi a mi örökbeadási szabályainkat tudjuk meghatározni, mert nekünk számít a kutya, s ezek mentén az elvek mentén látjuk biztosítottnak, hogy családtag válik belőle. Aki nem tudja elfogadni, az sajnos nem fog tudni tőlünk kutyát örökbefogadni.

Ha nem díler, akkor mi?

A fajtamentő szervezet olyan csoport, ahol az adott fajtát vagy fajtákat szerető és ismerő emberek, az adott fajta érdekében tevékenykednek. Ez a tevékenység kiterjed a fajta fajtajellegeit magán hordozó egyedek gyepmesteri telepekről, szegényebb menhelyekről történő mentésére, a normálisan működő állatvédő szervezetektől történő átvételre, az utcán talált kutyák elhelyezésében, hirdetésében való segítségnyújtásra, illetve a gazdák által leadni kívánt kutyák kezelésére, adott esetben átvételére.

Az adott fajtamentő szervezet nem ad ki ivarosan kutyát, hiszen nem érdeke, hogy a fajtatisztának tűnő egyedek szaporítók kezére jutva újabb, mentésre váró egyedeket hozzanak létre vagy hogy rontsák a fajta minőségét, megítélését. Nem ad ki ivarosan kutyát, mert hisz abban, hogy a tenyésztés a tenyésztők dolga, hobbi célra van elegendő kutya így is az országban.

Az adott fajtamentő szervezet nem csak a fiatal szukákat menti, hanem az adott fajtán belül lehetőségeihez mérten minden rászoruló egyedet a hely- és pénzügyi lehetőségei figyelembe vétele mellett, így menti a problémás viselkedésűt, a félőset, az időset vagy a komolyabb orvosi kezelésre, beavatkozásra várót is.
Sokszor történik meg azonban, hogy egy fiatal, problémamentes kutyát a gyepmesteri telepről vagy menhelyről gyorsan örökbeadnak -- legtöbbször ivarosan, mondván, nem kell a segítség, ők is meg tudják oldani, de van ott keverék ezer, akinek segítségre lenne szüksége, meg helyhiány van, segítsünk nekik. A fajtamentő szervezetek viszont alapvetően nem keverék mentésre jöttek létre, mégha legtöbbjüknek van is keverékekkel foglalkozó szervezeti egysége, a legtöbb esetben nem tudnak, nem fognak másik kutyát választani. Egy-egy ilyen eset után viszont nem túl elegáns megkeresni őket akkor sem, amikor a "jól kihelyezett" kutyát egy hét múlva visszaadják, mert ugat, mert ás, mert harap... A fajtamentők munkája nem csak akkor kellene, hogy fontos legyen, amikor gond van.
Kál egy "szerencsés" keverék egy nem kivánatos alomból: testvéreivel szemben ő fajtatiszta magyar vizsla anyja után szerencsésen vizslás jegyeket örökölt, bár a színe nem előnyös örökbefoagdás szempontjából. Testvéreivel és az anyakutyával együtt az utcán kötöttek ki, majd egy jótét lélek helyezte őket biztonságba és kérte a segítségünket


A fajtamentő szervezetek körül általában az adott fajta, fajták kedvelői fokozottabban fordulnak elő, így mind ideiglenes befogadói kapacitással, mind pedig adott esetben egy adott típusú kutyára váró gazdijelöltekkel jobban el vannak látva, nem beszélve arról, hogy az esélytelenebb egyedek is nagyobb, a fajtát kedvelő kör számára elérhető publicitást kaphatnak.

Nem vagyunk kutyadílerek, de nem is akarunk mindenáron megszabadulni védenceinktől, mint ahogy nem veszekszünk, verekszünk, küzdünk vagy köpködünk egyetlen megmentésre váró kutyáért sem. Vannak még elegen, akik segítségre szorulnak, mindegyikükön segíteni lehetetlen így is. De nem vagyunk rosszabbak, mint bármelyik más, általános kutyamentő csapat csak azért, mert a "fajtatiszta jobb". Soha nem ezt mondtuk, csak azt, hogy az adott fajtához mi az átlagnál egy kicsivel "jobban értünk".
Ez a különbség.
Ahogy Orwell mama is, minden védencünk csak benti tartással fogadható örökbe -- igazi családtagnak, hiába a méret, hiába a mozgásigény, a kert nem elegendő