Kapcsoltam! De minek is?

Sokszor leírtuk már, de most, hogy van néhány különlegesen rászoruló esetünk, újra megtesszük. A Futrinka Egyesület elvei közül az egyik, hogyha valamelyik tevékenységi csoport megment egy rászoruló fajtájabelit, de van ott még másik, bajban lévő jószág, azt nem hagyja hátra, az adott csoport "tiszteletbeli" kutyája lesz, ő állja minden költségét, de az Egyesület egésze segít a hirdetésben. Tehetnénk, hogy hátrahagyjuk a másikat, a nem fajtatisztát, a nem vizslát, de nem tesszük, erről az alakulásunkkor megállapodtunk, s azóta tartjuk is magunkat ehhez a szabályhoz.

Az elmúlt időszakban viszont felszaporodtak a kapcsolt kutyáink, akikre sajnos nem igazán van érdeklődés, pedig őket is örökbe kell adnunk, rájuk is vár valahol egy szerető gazdi. Őket szeretnénk most bemutatni azzal, hogy mindannyiuk számára ideiglenes befogadót is keresünk, illetve egy-egy kutya esetében a magas rászorultsági szint miatt felmerülhet a fizetős ideiglenes befogadás is táp biztosítással, mint opció - bejelentett, legális módon, napi kb. 7-800 Ft körüli járandóságot jelentve. Ezért természetesen azt kérjük, hogy rendszeresen kapjunk híreket, képeket a kutyáról, hogy hozzájáruljanak szocializációjához, hogy elősegítse a megváltozott helyzet a kutya örökbeadását. A lehetőségről az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet egyeztetni.

A legfrissebb kapcsolt kutya Mono, aki fajtatiszta magyar vizsla édesanyjával, Bambitával érkezett a gondozásunkba, s kettejük közül őt viselte meg kevésbé a változás. Fiatal-felnőtt, jó idegrendszerű, nyitott, kedves, játékos, de nem hiperaktív kan kutya, aki szuka kutya mellé biztosan örökbefogadható, illetve családi kutyaként is megállná a helyét. Igaz, hogy nem "színvizsla", de megkérdőjelezhetetlenül magyar vizsla keverék, s ez tetszetős külsejében is megmutatkozik.

Van nekünk egy puli jellegű kapcsolásunk is Mángold személyében, akinek társkutyája, Okra már ideiglenes befogadónál, melegben van, de Mángold még várja, hogy átmeneti befogadójától, ahol az oltásai idejére tudták biztosítani az elhelyezését a tárnoki kennelsorra költözhessen. Mángold egy kedves, barátságos, nem csahos puli keverék, akinek a szőre ápolást, rendszeres kozmetikát igényel benti tartás mellett is. Bár a pulik nem tartoznak az egyszerű kutyák közé, Mángold gyakorlatilag problémamentes, így nem túl tapasztalt gazdijelöltek is bátran vállalkozhatnak a tartására.

Izsó egy magyar vizsla kan alattvalójaként érkezett hozzánk a békéscsabai állatvédőktől, jelenleg is egy kennelen osztoznak urával és parancsolójával, Ronalddal, de ha különválasztjuk őket a sétáltatás idejére, Izsó elnyomott jelleme is megcsillanhat, merthogy Izsó egy tündéri, kedves, bújós, emberközpontú, érzékeny kutya, aki szeretettel lesné a gazdi minden rezdülését, s aki minden más kutyával jól kijön alárendelt szerepéből fakadóan. Ő is nagyon vizslás megjelenésű, de látszik, hogy az alkotás folyamatába valami vizslán kívüli egyéb is becsúszott. Mindenesetre Izsóval kapcsolatban jelen poszt írója nagyon elfogult, úgyhogy csak tessék, csak tessék, valaki fogadja magához ezt a vaj-vizslát, akitől az embert kenyérre lehet kenni. Izsó bátran ajánlható gyermekes családokba is, de egy aktívabb fiatal pár számára is tökéletes lehet. Pórázképes, s bár korábban nem nagyon foglalkozhattak vele, de minden információra nyitott, érdeklődő, s nem utolsó sorban ragaszkodó. Ez lehet az egyetlen kritikus pont, mivel nem tudjuk garantálni, hogy a kezdeti időszakban nem kell majd a leendő gazdinak szeparációs gondokkal megküzdenie. Vagy azért mert Izsó sír majd kicsit utána, vagy ő nem akarja elhagyni egy percre sem ezt a bújós szívrablót, ki tudja?!

Ha egy kutya nem az emberekhez, hanem egy másik kutyához szocializálódik, akkor az állatvédőknek nagyon nehéz dolga van. Kölök, a tíz hónap körüli labrador keverék elválaszthatatlan társa volt Dezsőnek, a magyar vizsla úrnak, aki már régóta gazdánál van. Kölök neki köszönheti, hogy él, tapasztalt kutyaként ő segítette át Kölököt az utca megpróbáltatásain. Sajnos Kölök nem nagyon részesült emberi figyelemben, így ő jelenleg is kutyák társaságában érzi magát biztonságban, nem keresi az emberek közelségét, félős, alulszocializált. Számára olyan elkötelezett befogadóra lenne szükség, aki lakásban él, ahol Kölök nem tudja elkerülni a kontaktust, aki nagyon türelmes, hiszen Kölökkel a szobatisztaság, a pórázon történő séták mind-mind kihívást jelentenek majd, s aki vállalja, hogy Kölökből civilizált kutyát szeret. Igen, igen, nem elírás, ide szív nagyobb kell, mint nevelni tudás, hiszen ez lehet, ez lesz a kulcs az áttöréshez.

Tartozunk egy vallomással: a következő kutyát szerelmeként aposztrofálja a jelenlegi bejegyzés írója. Teszi ezt azért, mert ő is egyike azoknak  a védenceinknek, akikért hevesebben dobog a szíve, akiket ha teheti, sétálni visz, akiknek ott volt a megnyílásánál. Minden állatvédő szereti a kutyákat, s minden állatvédőnél vannak az egyenlőknél is egyenlőbbek. Csavargó ilyen kutya. Magyar vizsla társát leadó gazdái Csavargót úgy találták, majd láncon tartották. A fiatal-felnőtt kutya az eddigi élete során szerzett negatív tapasztalatait fordította le félelemből fakadó agresszióra, melynek a kezdeti időszakban rendszeresen teret is engedett, de a sok-sok foglalkozás, a kiszámítható napirend, a pozitív megerősítések egyre közelebb hozták a felszínhez játékos, barátságos énjét. Mostanra már gyorsan köt ismeretségeket, s bár az igazi barátsághoz időre van szüksége, de kezelése nem jelent extrém nagy kihívást, mégha kutyás tapasztalat és türelem biztosan szükségeltetik is hozzá. Csavargó nem szereti, ha hirtelen történnek a dolgok, de azt sem, ha valaki az aktuális kapcsolati szintet átlépve bizalmaskodik, viszont mindent hagy annak, akit ismer és elfogad, puszikat osztogat, játszik, örömében ugrál, mint egy kismajom. Pórázon mostanra tökéletesen sétál, bár a póráz feszülésétől még ő maga is befeszül néha. Más kutyákkal való viszonya nem mondható jónak, nincs is jó tapasztalata a múltból, így inkább egyedüli kutyának ajánlható azzal, hogy pórázon más kutyák (és emberek is néha)  mellett elvezetve fokozott figyelmet igényel, bár itt is hatalmas javulás érzékelhető érkezéséhez képest. Csavargó egy selymes szőrű, szemgyönyörködtetően csodálatos megjelenésű, aktív kutya, aki elkötelezett, sportos gazdát keres. Gyermekek mellé ő nem fogadható örökbe.

Mint a fentiekből is látható, kapcsolt kutyáink igazi egyéniségek, különlegességek, s a "majdnem vizslától" az "egyáltalán nem vizsla" skáláig terjedően mindenféle keverék megtalálható közöttük. Van, aki már most, úgy ahogy van, tökéletes, s azonnal jelentkezhet érte az álomgazdi, s van olyan is, akinek a szeretetéért meg kell küzdeni, ki kell azt érdemelni.

Mi hisszük, hogy mindannyiukra vár valahol egy család.

Kérünk mindenkit, hogy segítse őket hozzá, hogy rátalálhassanak a saját, szerető otthonukra! Kérjük, vigyétek hírüket, hiszen ők is vannak. Ők a mi tiszteletbeli vizsláink.

Méreten felüli fogás (I Filfil good)

Előzmény: 2014. január 31-én idős gazdája leadja Durcit, a három éves német vizsla keveréket az Illatos úton. A leadási papíron gondosan rögzíti, hogy a kutya korábban lakásban élt, hogy pórázképes, de viselkedési problémaként azt is, hogy a kutya morog és félénk. A leadás okaként saját betegségét jelöli meg.

Egy esős, ködös februári reggelen a főváros ebrendészeti telepe előtt várakozunk, hogy kinyissanak. A 117K-ért jöttünk, aki egy német vizsla keverék. Alapvetően magyar vizslákat mentünk, de rendre vannak német vizslák is a fajtamentő csoport gondozásában. A 117K egy német vizsla keverék kan, fiatal-felnőtt, a kép alapján nem csak szépnek, de kedvesnek is tűnik. A német vizsla nem játék, mint ahogy egyik kutya sem az, de a német vizsla még úgy sem, mint egy másik, tudjuk ezt jól, s azt is, hogy sokan nem látnak mást, csak egy csokoládé színű, hosszú fülű kutyát, ezért is furcsa, hogy a rendelkezésre álló több, mint egy hét alatt senki nem vette magához a telepről. Mi lehet a gond...?

A gondozó a kennel felé vezet, s a gond már messziről látszik. Nem, nem forog a kutya szeme vérben, nem acsarkodik agyarként villogó szemfogát mutatva, nem őrjöng, nem hiányzik a fél feje, nem egymillió éves, semmi ilyen. A kutya nagy. Nem csak úgy egy kicsit nagy, hanem hatalmas, a marja 65 cm körül, mint egy póniló. A külső kennelt teljesen betölti, az egész kennel egy nagy kutya és fordítva. Veszettül csóvál, látszik, hogy ki akar onnan jönni, s az is, hogy semmi gondja az emberekkel, pontosan tudja, hogy mire számíthat tőlük. A gondozó közben mesél róla, merthogy kezelik a lábát, s így jobban megismerhette már...

Kezelik a lábát... Az új információ azonnal a lábaira tereli az ember tekintetét. Mind a négy megvan, a leltár teljes, de valahogy mégsem. Ahogy elindulunk a kennelből, látszik, hogy az egyik hátsó úgy nyeklik, ahogy nem szabadna neki. Valami ott nincs rendben, s ha most gazdaként kellene mérlegelnünk, nem csak azt vennénk latba, hogy egy pónilóval osztjuk meg majd az életünket a továbbiakban, hanem azt is, hogy műthető vagy nem műthető az a láb, s ha műthető, a hatszámjegyű műtéti költség (a számjegyek száma nem nagyon kérdés sajnos) egyessel vagy kettessel kezdődik majd, s nagyot sóhajtva, a feladandó csekkekre, a gyermek új tavaszi cipőjére vagy a kocsi esedékes műszakijára gondolva megkérnénk a gondozót, hogy inkább mutasson valami kisebbet. (Azt biztosan nem vallanánk be, hogy nem csak a méret számít, hanem az is, hogy a bekerülési költségek tekintetében elég lesz-e a parazitamentesítés, kombinált oltás ismétlése, ivartalanítás, élelmezés halmazban gondolkodni, vagy egyből olyan kötelezettséget vállal az ember, amelyből nincs igazán kényelmes kiút.)

Filfil lesz a neve, egy barátnőnktől tudjuk, hogy így ejtik arabul a borsot, s már akkor is tetszett a hangzása, amikor először hallottuk. A kutya pedig amúgy sem hallgat az eredetiként rögzített Alex, majd Durci nevekre, ez utóbbi valahogy nem is nagyon illik rá, ahogy széles farokcsóválással húz végig a kennelsoron. Az Illatos úti orvosi rendelőben is pörgünk, szinte hihetetlen, hogy nem vágja le csuklóból az ember kezét a mélyen belevágó póráz. Az adminisztrációs feladatok letudva, mehetünk.

Repülünk a kapu felé, a sétáltató inkább papírsárkány, a kutya a szabadságtól megrészegülve, mint egy gőzmozdony, húz, s közben csóvál, vigyorog. A kapuban meg kell kicsit kapaszkodni ahhoz, hogy a nagy lendület ne repítsen át kutyát és embert a telep előtt futó forgalmas úton. Hatalmas sóhaj, ez mindig helyénvaló, ha az ember kutyával hagy el egy gyepmesteri telepet. Megmenekült, innentől már csak felfelé vezethet az út!

A német vizsla méretre tervezett szállítóboxba Filfil nem fér be. Sehogy sem. Nem is nagyon akar, ott vergődünk a kapu előtt, megemelni képtelenség, minden karmával kapaszkodik, s közben komolyan úgy tűnik, hogy röhög. A szégyentelen! Jó, nincs más lehetőség: beszáll szállítóbox nélkül, hiába büdös és koszos. A lába miatt irány a rendelő, tudnunk kell, hogy törés vagy egyéb.

Szerencsénkre a rendelőben épp nincsenek előttünk, s bemehetünk a csokoládé pónival, akinek az oltásai rendben, de egy kennelköhögés elleni oltást még kérünk számára, biztos, ami biztos. A röntgen már nem ilyen egyszerű, annyira nem akarja, így egy kicsit sem könnyíti meg a dolgunkat. Bebódítani nem szeretnénk, nem tudunk róla semmit, túl nagy lenne a kockázata. Némi birkózás után a földön a kutya.

A röntgen nem mutat törést, valószínűleg az Achilles-ín szakadt el, sürgősen látni kellene, hogy még összehozható-e vagy marad örökre ez a természetellenes mozgás. Addig pedig Filfil, az óriás - "én tutira Jetinek neveztem volna el" - kommentálja Klári, az állatorvos - a Futrinka Egyesület tárnoki kennelsorának lakója lesz. Ahhoz, hogy a műtét után tiszta körülmények között, családban tudjon lábadozni, ideiglenes befogadót keresünk számára, de ha valaki egy aktív, neveletlen német vizsla keveréket szeretne örökbefogadni, ő is jelentkezzen bátran a magyarvizslasos@gmail.com e-mail címen. (Más kutyákkal való viszonya nem ismert, mindenkihez oda akar menni, de nem teszteltük őt.)

Zárógondolat: Valószínűleg nem Filfil az utolsó (és sajnos nem is ő az első) olyan kutya, akit idős gazdája egyszerűen lead egy gyepmesteri telepen, mert már nem bír vele. Az Illatos útról a legtöbb kutya élve kikerül, bár így is van altatás, de a vidéki telepek egy jelentős részén a leadott kutyák esélyei a nullával egyenlőek. Ezeket a kutyákat a gazdák halálra ítélik azért, mert pár évvel korábban mindenáron helyes kölyökkutyát szerettek volna, akiről nem tudták felmérni, hogy mivé cseperedik, ők maguk pedig már nem alkalmasak fizikai korlátaik miatt egy aktívabb kutya lemozgatására, nevelésére. Ezek a kutyák nem tehetnek arról, hogy nem társasági kutyák ősei, nem tehetnek arról, hogy azt akarják csinálni, ami a génjeikben van: mozogni, tanulni, játszani. Minden ilyen felelőtlen döntés áldozatául váló kutya miatt szégyellhetjük magunkat mi, emberek.